GRATULÁLUNK A FIDESZ-KDNP GYŐZELMÉHEZ! Viszont mi, az AQP is köszönjük annak a pár embernek, aki ránk szavazott! Tudjuk, hogy most világos volt mindenkinek az, ha jót is akarunk, de nincs hozzá elég politikai erőnk, és biztosra akartak menni a migrációs veszély miatt, így nem ránk adták a szavazatot. Mi igazából ezt vártuk, mivel szinte lehetetlen szavazatot szerezni pénz=ismertség hiányában. Az AQP továbbra is gyakorolja - kizárólag jobbító szándékkal - a véleménynyilvánítás és kritizálás jogát. Mi, amit akartunk elértük, hogy megmaradhatunk pártnak, és hallathatjuk a szavunkat, s továbbra is lehetünk a jóra gerjesztő kovász. Azt gondoljuk, hogy most, hogy agyonnyerte magát a FIDESZ, még jobban szükséges lenne a kicsikre is hallgatnia, főleg, ha jó indulattal, racionalitással beszélnek/írnak. GRATULÁLUNK, BUDAFOKON MOLNÁR GYULA MSZP–s GYŐZELMÉHEZ, aki talán egészséges egyensúly lesz a kerületben is, mert itt időnként eléggé beképzelt, alázatlan, sőt arrogáns volt, a nem kebelbarátok felé a stílus. Az AQP örül, hogy vége a választásoknak, reméljük, béke költözik a szívekbe.