Én ki merem mondani: - Nem lehet eltűrni, hogy emberek az utcán éljenek. Igaza van a törvénytervezetnek, ezt mi 6 éve már, hogy pártprogramunkban is részleteztük a megoldásokkal együtt. Ha ezek az emberek annyira leépültek, akkor állami szociális ellátásban kell részesíteni őket ellenőrzött állami fenntartású épületekben, egészségügyi ellátással. De annak is joga van a tisztasághoz, a félelemmentes közlekedéshez, aki nem hajléktalan, csak közlekedni szeretne, pl. aluljárókban stb. - Nem tettünk kb. 30 éve semmi érdemlegeset a cigányokért. A cselekvésnek kétoldalúnak kell lennie: akarat, pénz és aktív részvétel a cigányok részéről is. Az eddig erre adott állami pénzek nem értek célba, de sokan meggazdagodtak rajta, ez gyalázat. A nyomor embertelen a cigányok körében, főleg az ÉK-i részeken. - Nem rajongunk és nem is pártoljuk, hogy összeerőltessenek különböző szellemi szintű gyerekeket egy-egy osztályba. Egyik sem fog haladni. S a nagy szemforgatásban pont azok, akik a szegregáció ellen vannak, azoknak a gyerekei járnak külön elit iskolákba. Milyen szégyenteljes hazudozás ez is! Van egy egyszerű, mindenki által felfogható fizikai törvény, ha 20 és 80 fokos vizet összekeverek, lesz belőle kb. 50 fokos. Mi nem pártfogoljuk, hogy a zseniknek leszívják az agyát. Elég volt a hazudozásokból. A gyengébbeket intenzíven – nekik megfelelő osztályokban, jó tanárokkal – fel kell fejleszteni, hogy idővel ők is tudjanak. Így járna jól mindenki. - Nem örülünk a kiskirály polgármestereknek. Szerintünk, ha egy hivatal eladósodik akár önhibáján kívül is, akkor működésképtelen, így össze kell kapcsolni pár kisebb önkormányzatot egy nagyobbá, ahol így a költségek is megoszlanak és hatékonyabb is lenne a működés. Ha ez is eladósodik, akkor törvényben szabályoznánk (ne lehessen megválasztani olyan embert, aki csődbe vitte az önkormányzatot), hogy a vezetőségi tagok többé ne lehessenek önkormányzati hivatalban, és ott semmiféle állásban, mert nem alkalmasak rá, nem értenek hozzá. - Elfogadhatatlan, hogy országunkban – ahol sokan éheznek, sokaknak munkája sincs, vagy nem is akarnak vagy fizikailag nem tudnak dolgozni, segélyekből nyomorognak –, hogy a migránsok ugyanígy nem dolgozva, akár 10-szer nagyobb összegeket kapjanak, és még veszélyesek is. Nem akarhatjuk összedönteni az országunkat. - Ha az EU továbbra is ellenségként kezel minket, migránsokat akar behozatni, megvonni a támogatásokat stb., el kell kezdeni azon gondolkodni, minek erőltetjük ezt az egészet. Tán lépni kellene. - Stop Soros tervezetét pontosan nem ismerem, addig nyilatkozni sem tudok. De azt el kell fogadni, az tűrhetetlen, hogy valakik/civilek külföldi pénzen az ország népének döntése ellen tegyenek. Ha ez nekik nem tetszik, ott a határ, menjenek el oda, ahol jobban szétdúlhatják egy ország rendjét. - Munkaerőhiány: ha a nyugdíjasok megkötés nélkül dolgozhatnának úgy, ahogyan most tervezik, az sokat segíthetne. Ezt eddig is megtehették volna. Ha valaki megdolgozott a nyugdíjáért, az az övé, akkor miért ne kereshetne többet emellé, ha bír, s ezzel segítene a munkaerőpiaci gondokon is. Másik az, hogy mindenkit, aki munkaképes, munkára (ha csökkenten munkaképes, akkor olyan munkát kapjon…) kellene „kényszeríteni” (aki nem dolgozik, ne is egyék alapon), akár segélyek megvonásával is. Nem kell félni, meg kell tenni, így oldódnak meg a gondok. Legyenek a dolgok fekete-fehérek. - Az új kormányciklusban jobban kellene spórolni és újra kellene gondolni a képviselők javadalmazását is, ahogy ezt már másutt megtették. Mi a programunkban nagyon takarékos és igazságos fizetési rendszert dolgoztunk ki, mely függ a mindenkori minimálbértől. (Ha ez lenne, maradna bőven az oktatásra és az egészségügyre is!) Talán el kellene olvasni, és ezeket a nagy fizetéseket vissza kellene vonni. (Elmennek, annyi baj legyen, van másik…) - Ne kötelezzenek többet az iskolaügyben, mint eddig tették, így is sok. Hol marad a szülő szerepe? Ha valaki táborba akarja küldeni a gyermekét, küldje, ha nem, akkor nem. Ne szóljanak már bele mindenbe, ez nem diktatúra. Nem is akarjuk, hogy az legyen. - Igen, mi is támogatjuk, ahogyan régen is volt, hogy minden balatoni településen lehessen ingyenes, szabad strand. Mindenki lemehessen a vízbe, ha akar, de ne kerüljön egy családnak sem egy vagyonba. Ez a nagy családtámogatásos politikába bele kell, hogy férjen. Lehessen választani, azt tehesse, amit akar: pénzért fürdeni luxus körülmények közt, vagy nem, de szerényebb módon fürödhessen. Hogy néz már az ki, hogy a kis nyugdíjas, aki életszerűen ott él, csak ott van háza, vagy a többgyermekes családok, tanulók csak párszor mehetnek be a közös tulajdonunkba, a magyar tengerbe, mert nincs rá keretük. De ez minden magyarra is vonatkozik. Az önkormányzatok sírását meg azzal ki lehetne védeni, hogy a kieső költségeik és a remélt bevételük helyett a szabad strandokon hozzanak létre olyan szolgálatásokat, ami ezt pótolja. Pl. büfék, kölcsönzők stb. Nézzünk mindent úgy, ahogyan van, nyálas, liberális, sehova sem vezető hazudozások nélkül. S végezetül két igaz szösszenet. Vagy 25 éve történt, szerény autómmal mentem dolgozni másodállásba, a patikába. A piros lámpánál jött egy hajléktalan, aki reggel már kissé részeg volt: kérte, hogy adjak pénzt. Mondtam, látom ivott, nem adok, ételt adnék, de az most nincs nálam. Megkérdeztem: látom nem beteg, tudna dolgozni menni, miért nem teszi? Válasz: nem képzelem, hogy ő havi 50 000 forintért felkel, és dolgozik 8 órát valahol?! Elképedtem, a lámpa zöldre váltott, és én mentem dolgozni havi 60 000 forintért több felsőfokú végzettséggel. Miután több hasonló szituációba is belekeveredtem, ne csodálkozzanak, ha nem hullanak a könnyeim. Nekem lehet támadni, de nem fog érdekelni. Ha valakinek valóban kell, adok. Végül a második történet. Egy bevásárlóközpont parkolójában történt pár éve. Egy hölgy odajött, adjak neki pénzt. Ránéztem, nem volt részeg, szegényen, de tisztán öltözött. Mondtam, adok ételt abból, amit most vettem. De azt udvariasan elutasította, most nem kéri, kevés van neki is. Akkor minek kell a pénz? S a választ elképedve hallgattam. Elmondta, itt lakik a lakótelepen egy kis lakásban, egyedül maradt, a férje meghalt. S annyira kevés a nyugdíja, hogy a rezsit éppen ki tudja fizetni, semmi másra nem marad, de egy fillér sem. Láttam, igazat mondott. Míg beszélt, néztem, és facsarodott a szívem, persze hogy adtam neki, igen nagyon elkeserített, hogy ilyen nyomor is van. Őszintébb kommunikációt, igazságosabb, szókimondóbb, még bátrabban cselekvő országot akarunk! Pável Márta 2018.06.16.