A tévében láttam egy szórakoztató műsorban az Ukrajnában legálisan működő béranyaságról egy felvételt, ahol csaknem száz, egymás mellé tett kis ágyikóban voltak – mint egy keltetőben – a béranyáktól szült kisdedek, akiket ápolók vettek körül. Kamerákon át mutogatták őket az értünk menni nem tudó szülőknek, akik nem mernek belépni Ukrajnába, vagy nem tudnak.

A műsorban fel volt téve a kérdés – direkt nem nevezem meg a műsort –, hogy ki mit szól a béranyasághoz, és egyetlen egy ember volt, a humorista, akinek – szerintem – volt erkölcsi érzéke, és azt mondta, hogy ő ezt semmiféleképpen nem támogatja, és nem fogadja el. Az összes többi résztvevő – a maradék négy – különböző megközelítésből, de inkább pozitívan állt a dologhoz.

Milyen véleménye lehet erről a béranyaságról egy hívő keresztény embernek? Nekem negatív, szerintem emberileg megalázó, olyan, mint hogyha a gyerekeinket árulnánk a piacon; itt a választék, tessék venni, van itt minden: fekete hajú, szőke hajú, lány, fiú, kék szemű, zöld szemű és tessék, itt van, vigyék. Durván értelmezve ez nekem így jön le.

Nem tudom, nem akarom elfogadni, hogy törvényesen lehetséges – de jellemzően ez is Ukrajnában lehet…–, hogy ha annyira gazdagok, ki tudják és akarják fizetni, hogy a megtermékenyített petesejtjüket beültessék egy béranyába. Pénzért (talán mert szegény, erre vállalkozik, hogy megéljen…) kilenc hónapig hordja magában, majd különböző ingereket kap a magzat, őt pedig trenírozzák, hogy ne kötődjön a gyerekhez, hogy odaadja szülés után. Nos, most itt meg is állhatunk. Milyen gyerek lesz ebből? És milyen szülő az, aki esetleg a jó alakja miatt teszi ezt? Nem akarja elcsúfítani magát, nehogy kilenc hónapig úgy nézzen ki, mint egy kisebb bálna, de tudjuk, visszaugrik az alakja, ez nem ok, inkább önzés. Nem számolnak azzal – annyira primitív a felfogásuk, viszont sok a pénzük –, hogy a béranya szívét hallgatja a gyerekük, az ö vére megy át rajta, az ő hangját, zenéjét, szokásait fogja átvenni. A béranya még csak nem is szeretheti, nem is simogathatja – mert akkor kötődne hozzá…–, hanem hidegen, mint egy gép hordozza az Isten lelkét beburkoló kisdedet/magzatot. Az igazi anya simogatja a hasát, beszélget, énekelget a gyerekének. A gyerek nem gép, nagyon is érző kis lény. Az ilyen béranya által kihordott kis bébi nagyon sok lelki, testi, spirituális hátránnyal, kilenc hónap mínusszal indul.

Annak a gyereknek a genetikai szülei, akit béranyának adnak, hogy megszülessen, milyen sivár erkölcsiséggel, lelkiséggel bírnak, amikor ebbe belemennek? És Ukrajnában – hol másutt… – ugye ez is engedélyezett. Magyarországon a béranyaság, hála a Jóistennek, nem engedett, itt még maradt ennyi keresztény szellem. Nagyon kívánom, hogy ne is legyen engedélyezett, mert ez, szerintem, áthúzza az emberi méltóságot, a szeretetet, mindent, ami humánus. A spiritualitásról nem is beszélve, ami nagyon fontos, hogy összenő a gyerek az anyával, együtt rezegnek, az apja hangját is hallja, hogy kialakuljon bennük az összetartozás érzése. A baba a születés után hangról ismeri fel a szüleit, és ha meghallja a jól ismert szívdobogást, akkor elpilled az anyja kebelén stb. A béranyával mindez nincs, hiába van az ő genetikája, azt, amit kilenc hónap alatt megél a gyermek, azt soha többet nem lehet visszaadni, sem visszafordítani. Soha többet nem lehet kirakni a tudatalattijából, így nem teljesen saját a gyerek, azt mondhatnánk, inkább adoptáció. Ez nagyon szomorú. Nem tudom, ki miért vállal béranyaságot, vagy miért fordul béranyasághoz. Ha nem betegségből teszi, akkor maradt a hiúsági tényező, az pedig semmi szín alatt nem fogadható el. A betegségnél is azt mondom, hogy jó, az ő sejtjeiből van a megtermékenyített petesejt, de ez is valamiféle adoptáció. S ha annyira beteg, hogy nem tudja kihordani a gyermekét, vagy nem képes rá valamilyen okból, hiányzik valamije, vagy nem tudom, mi baja lehet, akkor lehet, hogy az ő részéről elfogadható, de nem elfogadható számomra a béranya oldala sem. Abból, hogy valaki kilenc hónapig magában hordoz egy gyereket pénzért, ebből szerintem sok jó nem jöhet ki. A magzat is személy, és az Isten lelkét hordozó lényből nem lehet üzletet csinálni. Aki béranyaságra adja magát – az a társadalom bűne, hogy másként nem élhet meg… –, szerintem nagyon kemény lelki bajokkal küzdhet, előtte vagy utána vagy közben, de sérülni fog. Azt gondolom, hogy semmiféleképpen nem elfogadható a béranyaság. Ha lenne olyan majd, hogy az embrió lombikban nőjön az anyaméh helyett, és az anya állandóan vele lenne, az valódi anya lenne, beszélne hozzá stb. Még ez is jobb lenne.

Azt gondolom, ha Isten valakinek nem ad gyereket, akkor fogadja el, hogy nem kapott gyereket. Ennek beláthatatlan okai vannak. Nagyon sokszor látom, amikor lelki segélyt adok a munkám során, hogy valaki ötször-hatszor elvetélt. Majd később kiderül, hogy a mama a háttérben mindig azon igyekszik, hogy elválassza a házaspárt, ami előbb-utóbb lehet, hogy sikerülni is fog, és akkor lesz egy árva gyerek. Vagy láttam olyat, hogy több évi kísérletezés után a beültetett petesejt a nőben megfogant, de már a férfi beújított egy harmadikat, és elment. Amikor elment, a megfogant gyerek is levált a méhfalról. Sok ilyet tapasztalva nyilvánvalóvá vált számomra, hogy különben is benne volt a férfi elmenetele, ezt Isten tudta. Mivel Isten nem akart árvákat, vagy esetleg genetikailag hibás szülőktől nyomorék gyereket, kérem, hogy ne döntsék el, hogy erőszakkal, minden áron és mikor akarunk gyereket, hanem várjuk meg, míg a Jóisten nekünk ezt megadja. Ő az, aki egyedül mindent tud, és maximálisan jót akar. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egy szülőnek felelőtlenül legyen 10 gyereke, akivel már nem törődik, nem is képes rá, pl. nyomorog. Lehet tervezni, de nem erőszakolni azt, hogy legyen, mert az valahol mindig vissza fog ütni, és ha Isten akaratát nézzük, azt, hogy mi van a sorsomban, akkor jövök ki jól a szaporodásból is. Akkor viszont a béranyaság intézménye abszolút fölösleges, megalázó, antihumánus és szörnyű.