Pável Márta

Pártok feledékenysége, további erőlködés a hatalomért

Mindig elképedek azon, hogy milyen gátlástalanok az eddigi működésük alatt leszerepelt pártok. Itt most a ’80-as évek végétől a mai napig működő és csak adósságot növelő, a nép tudatát szétziláló, gazdaságot és erkölcsöket tönkretevő pártokról van szó, akikről – nem megnevesítve, mert nekem egyik sem jobb a másiknál – egy blokkban gondolkodom. Az igaz, hogy a nép a politikai érzékenységét tekintve megvezethető és sajnos nagyon feledékeny, valamint pár jó szóért, egy kis táncolgatásért, egy kis buliért, szinte józan értékítéletüket vesztve, sokszor csak emocionális alapon szavaznak. Pl: milyen szép szál ember, vagy milyen szépen szólt hozzájuk a pártvezér (az nem jutott eszükbe, hogy ott és akkor csak érdekből tette..) stb. Ez elképesztően nagy baj. Ez a nép évtizedekig tartó, tudatos, politikai lebutításának a hatása, ami a „feledékeny” pártoknak gyümölcsöző is, amint azt az életünkben láthatjuk. Mindig elképedek azon, hogy ezek a pártok nem félnek, hogy eléjük tartják a tehetetlenségüket, az eddigi semmit vagy azt a pusztítást, amit műveletek, viszont ők jól megszedték ebből magukat. Megdöbbentő, ahogyan lerázzák magukról az időnként eléjük táró tényeket, és szakadatlan TV-től–TV-ig menve „hablatyolnak”, újból és újból felelőtlenül ígérgetnek, abban a reményben, hogy a nép, az Isten adta nép felejt. És valóban felejt. Az is igaz, hogy az országunk népének nincs – legalább is eddig nem volt valódi – választása, mert egyik leszerepelt párt után megválaszthatta a másikat – csaknem ugyanolyat –, aki esetleg picit tanult a hibáikból (még jó, ha így történt), és örülhetünk, ha nem romlottak tovább a pár év alatt, míg nem „uralkodtak”. Miért olyan gátlástalanok, hogy a hatalom és csak a hatalom érdekli őket, és cseppet sem az az ország, ahol élnek, ahol „feladatot” – jelzem feladatot és nem hatalmat – vállaltak! Hova lett a nép iránti felelősség és szeretet? (Tudom, most sokan felnevetnek, milyen naiv vagyok. Nem érdekel, akkor is:) Szolgálatnak kellene lenni, és nem hatalmaskodásnak. Alázatnak kellene lenni és nem gőgnek! Ezen pártok képviselői nap mint nap a médián keresztül „osztják az észt”, képviselőkön át „ártatlan kék szemekkel” ömlenek azok az ötletek, amik eddig nekik sem hoztak eredményt, semmi jó nem származott belőlük, csak egyre halmozódó adósság, egyre fokozódó nyomor, egyre nagyobb depresszióban élő nemzet. Nekik csak egy a lényeg, hatalmon maradni, vagy hatalomra kerülni, más nem számít. Könyörgöm, amikor a Parlamentben uralmon voltak, miért nem tették jobban? Értelmes, gondolkodó emberek, politológusok miért nem szólalnak fel ellenük – ahogyan én most teszem –, miért nem szembesítik őket, megállni, ez nem igaz! Vagy ha nem tudják jobban tenni, és most is ugyanazokat a gazdasági, politikai, stb. megoldásokat javasolják, amik eddig sem voltak hasznosak és jók, akkor miért engedik őket non-stop „szerepelni”, miért adnak nekik újból és újból hangot? Ez számomra azokat is minősíti, akik újra szóhoz hagyják jutni ezeket a pártembereket. Kinek az érdeke ez? Miért kellett a nép felbuzdulását, elégedetlenségét addig fokozni, míg a választásokon kiszavazták őket? Ha meg így történt, miért olyan gátlástanok – miért és meddig tűri el ezt az ország lakossága (?) –, hogy a feledékenységre alapozva ismét előadják magukat, és mint lehetséges jó alternatívaként kínálgassák azt, ami már többször is megbukott? Azt látom, és vallom, a dolgokat itt alapjaiban kell megváltoztatni. Úgy érzem, úgy kell nekünk (mint az AQUILA Párt [AQP] alapítóinak) cselekednünk, mint ahogyan az Istenképünk alakulásánál is történt: nem szabad senki másra sem hallgatni csak Istenre és szent könyvére, a Bibliára. (Ha azt gondolnák, hogy nem ad a Biblia, Isten feleletet a napi kérdéseinkre, akkor nagyon tévednének. Be tudom bizonyítani, hogy folyamatosan a legjobb válaszokat kapjuk.) Ha több mint két évtizeden át hallgattunk volna arra a különböző irányú és időnként fenyegető ellenállásra, ami az ilyen mértékű és mélységű misztikus hitünk kialakulása közben ért minket (ezen hit kialakulását kizárólag Jézus Krisztusnak köszönhetjük, egyedül Neki), akkor sehova sem jutottunk volna! Ha nem hiszünk Istennek, akkor ma nem mondhatjuk el, hogy boldog, tettre kész, Istent valóban imádó és felé haladó, egyre növekvő reménnyel élő emberek vagyunk! De ma Magyarország nem ilyen. Mi, az AQP ezt szeretnénk, ezt a reményt, ezt a vitalitást, ezt a méltóságos emberi létformát visszaadni. Az AQUILA Párt így fog működni, remélhetőleg az eredménye is mérhető lesz! Mi senkitől sem várjuk el, hogy olyan hívő legyen, mint mi. Vallásszabadság van! Anélkül is lehetne bárki AQP tagja vagy támogatója, ha konkréten nem hívő, de nem támadja a hitünket, és belátja, hogy a közölt isteni elvek mentén kidolgozott céljaink és a jobbító közlések segíteni fogják az országot a felemelkedésben. Itt sem szabad hagynunk (ahogyan a hitünk elmélyülésénél sem engedtünk), hogy befolyással legyenek ránk az előttünk lévők elvei, tettei, népre erőltetett – oktalan – tilalmai és félreértékelései, ideológiái. Mi új lapokkal, az Isten által diktált lapokkal fogunk előjönni. Ha mi buknánk, Isten ügyét rosszul képviselnénk, a bűnünk rettenetes lenne, de mindent megteszünk, hogy ez ne következzen be. Naponként hallgatom a mai vezető pártok képviselőit, és ha józanul végiggondolom, elismerem, jó pár dologban egyezik/egyezne is a véleményünk, de ahogyan és időnként amilyen gőggel és egyesek amilyen flegmán teszik, azzal akkor sem tudnánk azonosulni. Pl.: elvünk, hogy mindig, minden tettünkben meg kell néznünk a másik oldalt is. Meg kell nézni, hogy mit váltana ki belőlem; ez a beszéd, ez a stílus, ez a tett, ha a másik oldalon állnék, ugyanis – a bumeráng-elv alapján – a tetteink következményei idővel visszahatnak ránk. Egy elefánttal szemben nem ugrálnék, maximum meghatnám, „megdumálnám”, agyára hatnék – ehhez persze érteni kellene –, meggyőzném stb! Nekem ez lenne a politikusi viselkedés, nem a kamikaze modor. Öklünket rázni a Föld különböző hatalmai felé nem praktikus (ne legyünk olyanok , mint a viccben az albán légelhárítás, ahol az emberek a bombázó repülőgép felé a mezőn állva rázzák az öklüket). Mára beláttuk, hogy milyen szánalmas a pártok feledékenysége, és a hatalomért való eszeveszett küzdelme. Levonva a következtetéseket pár dolgot megemlítenék, mi lenne az, ami nem a biztos bukás felé vinne (persze egy valódi, szakértői program, józan vezetés, bölcs politikai érzék mellett.) Elveink szerint:

  • Mindig közvetlenül, előzetes szűrés nélkül – és nem csak a párttársak, tanácsadók szűrőjén keresztül – kell a nép baját, nyomorát, problémáit megítélni, magát a népet kell meghallgatni, minél többet köztük kell élni!
  • Az igazság visszajelzése elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki ne „szálljon el” saját magától, vagy az érdekek irányította hazug környezetének hatásától. Nem megengedhető, hogy valaki rossz következtetések alapján hozasson döntéseket. Pontosan a közvetlen forrástól kell tájékozódni, hogy jó-e az, amit tesznek? Pontosan onnan, a szenvedéseik helyéről jön az autentikus információ, azon keresztül csapódik le, hogy egy-egy döntésnek milyen hatása lett. Nem szabadna engedni, hogy a lakossági levelek szelektálva kerüljenek az illetékesek elé.
  • Nem lehetne kizárólag egy-egy vallás, vagy réteg véleménye szerint működni.
  • Nem lehetne olyan koalíciókat kötni, amik az egyik párt elveit zsarolással vagy más eszközzel befolyásolhatja (mi éppen ezért is nem fogunk senkivel sem koalícióra lépni csak együttműködni, és azt is csak kizárólag akkor, ha elveinknek megfelel).
Végezetül, ajánlanék már minden eddigi, egyszer vagy többször futott pártnak egy kis önvizsgálatot, és csak akkor kezdje újra, ha valóban megváltozott, és üres szólamok helyett valós megoldási javaslataik vannak. Remélem, megéljük azt a kort is, mikor megfelelően önkritikus magatartásokkal is találkozhatunk! 2012. 04. 17.