AQUILA tiltakozása a keresztények lelki értékeinek, általuk tisztelt személyek gyalázása miatt

  Történetesen, ami ezt a tiltakozást kirobbantotta: az a Csányi Vilmos: A tökéletesség illata címen közreadott, Avilai Szent Terézt erősen profanizáló, a szentet a pornográfia szintjére lehúzó, keresztény értekeinket, Egyházat romboló, lejárató könyve. (Annak ellenére, hogy írásunk hosszú, mégis kérem, szenteljenek rá figyelmet és időt, mert súlyos dolgokat tartalmaz.) Ez az írás az AQUILA Párt és az aláírók közös véleményét közli, és tiltakozik a keresztény, katolikus értékrend rombolása ellen, melyhez minden jó szándékú, keresztény utat képviselő embertársunk aláírását várjuk. Elgondolkoztató, hogy a múlt héten a médiában kettő helyen pont Avilai Szt. Teréz ellen – aki a lelki vezető szentünk is, az Ő lelki útján járunk – fordul elő e nemtelen támadás. Miért éppen Ő van most a soron? Az AQP Isten akaratából alakult meg, és valóban őszintén képviseljük a keresztény utat – mely politikailag, szervezetileg teljesen független az Egyháztól, annak ellenére, hogy hithű katolikusok vagyunk –, életvitelt, erkölcsiséget, és kiállunk az eredeti, igazi Krisztuskövető magatartás mellett, melyhez hozzátartozik a szentek fokozott tisztelete is, főleg, ha olyan közel áll hozzánk, mint Avilai Szent Teréz. Úgy látszik, a hitetlen oldalon (sajnos az elmúlt jó fél évszázad, a liberális és egyéb agymosás miatt már ők vannak többen) kihasználják a keresztények magatartását, melyet egyrészt a nemtörődömség, másrészt pedig aki megdob kővel, dobd vissza kenyérrel bibliai tanítás jellemez. Ha ezek a támadások, amelyek mostanában a világban mennek: pl. Jézus Krisztus megnősítése, Szt. János nőnek való interpretálása, Jézus fogantatásának értelmezése stb. (a sor hosszú, és nem célunk az alpári hazugságok sorának az ismertetése) a mohamedán világban történne, vagy egy vehemensebb vallás képviselőit érnék, akkor erős reakciók, tiltakozások, személyi megtorlások, s talán robbantások is következnének, és egyéb „viszont reakciókkal” nézhetnének szembe a véleményalkotók. Mivel a keresztény jámborfajta, így – a támadók úgy gondolják – mindent megengednek maguknak, sőt már ezt veszik normának. Sajnos a nem megfelelő hitterjesztés miatt az emberek kevésbé ismerik a Bibliát, mint pl. az A da Vinci-kód néven elhíresült fantáziálást. Mivel a megsértettek többnyire csak hallgatnak, így a rágalmazók, megtévesztők akadálytalanul űzhetik a mások hitét mélyen sértő tevékenységüket, a lelki rombolást és a valótlanságok terjesztését. Bővebben a jelen írásunk/felháborodásunk konkrét oka a már említett könyv (A tökéletesség illata) 14-15. oldalán leírt, szinte pornografikus szintet megütő, Szt. Terézzel elmondatott szöveg (de a könyv későbbi oldalain is sok obszcén, sátáni, egyházat leszóló, rágalmazó és valótlan rész van). Később több apácánál is megismétli az író, milyen szexuális aktust élt át a szerelmével, és hogy lett bűnös nő. E becstelen írás miatt hányingerünk lett, és nem hittük el, hogy „írói” szabadosság okán ezt bárki is megengedheti magának. Látható, itt már semmi sem szent!

Azt tapasztaljuk, hogy az emberek nem bírják a lelki magaslatokat, fáj a szemük az Isten közeli fénytől, és ezért magukhoz akarják lehúzni a Szentet, mindent, ami szentség. Elgondolkodtató, hogy miért teszi ezt egy neves, tudós ember, aki élete javát már leélte, miért ad ki a kezéből ilyen munkát. Hiába tudós – a földi normák szerint –, ez mégsem okosság kérdése, mert a negatív erő is lehet okos, sőt nagyon is az! Ugyanakkor azokat a mélységeket, amelyek a kulturális okosságukon túl léteznek, messze nem értik, látszik, fel sem fogják! Nos, ez van a fent említett könyvvel is. Sajnos nekik ez a norma, nekünk meg ettől sokkal magasabban van. A „szellemi olló” annyira kinyílt, hogy egyik szára nem érti meg a másikon lelkileg felemelkedett embert, pedig látszólag mindenki emberből van. És ezzel nem, a világért sem mi minősítettük Csányi urat és köreit, hanem megértettük, tudomásul vettük az önminősítésüket. Ezzel a tiltakozással – ha újabb roham/támadás nem jön – befejeztük a velük való kommunikációt, mert nincs miről beszélni, nem értik, mi az a spirituális mélység, amelyben Avilai Szt. Teréz is élt. Úgy látszik, nekik kínaiul van, és fel sem fogják, miért nem lehet ezt tenni (és ekkor még nagyon jó indulatúak vagyunk...) Egy azonban biztos: a bumeráng mindig visszatalál. Reméljük, hogy a tiltakozásunk mégsem hiábavaló, talán a jó szándékú és nyitott lelkű hívők, keresztények megértik, és nem engedik magukat tovább rombolni. Ez az egész olyan, mint amikor Jézus Krisztust meg akarják kővel dobálni, de egy kő sem ér el hozzá, vagy amikor Buddhát leköpik, de Ő is érintetlen marad ettől. A baj az, hogy ezzel sok tanulatlan, (teológiában) kevésbé járatos embert téveszmékbe visznek, és az amúgy is siralmas erkölcsi állapotot tovább rongálják. Ez a nép lelki rombolása, az AQP célja pedig a lelki, erkölcsi tudatosság felemelése!!!
Mi ez ügyben többen, több helyre, több ízben írtunk levelet, de kevés kapott nyilvánosságot, egy levelezés azonban kialakult az író, könyvkiadó, terjesztő, olvasó stb. – ki tudja, kik vannak benne – körből, melyet „író köre” néven fogunk hívni. Ennek részleteiből, hogy Önök is lássák, mi megy itt, nem idézetet, hanem kivonatokat adunk közre: Ettől az „író köre”-től ezt a visszajelzést kaptuk: Tőlem, ... követelni, hogy közreadjam a hozzászólását = az önök szerepének félreértése. Ne értsen félre, szoktam a könyvkritikussal, sőt a könyvekkel ellenkező szemléletű kritikákat is közreadni... Nem kívánok parttalan vitát nyitni a könyvről. Mert az bizonyos, ha most én a hozzászólást közreadom, akkor mindenki idegyűlik, pro és kontra. Bizonyára akad olyan oldal, ahol le tudják beszélni az esetleges olvasókat, vagy közösen tudnak felháborodni. Hát igen, ez cinizmus felénk, ugyanakkor ezzel ellentétben a mi blogunk és honlapunk közli ezt, szórólapoztunk is, és reméljük, ezt a kedves olvasó is tovább terjeszti. Mi úgy gondoljuk – írtuk a levelünkben –, Szent Teréz igazi lelki követőinek is jár a véleményalkotás és a véleménymegosztás joga. Valamint addig szótlanul nem zárhatjuk le a vitát, amíg ez a könyv akadálytalanul rongálhatja a szentünk megítélését. Levelünkre a válaszukban azt írták: Ez a Könyv, amit olvasnak ... nem szakirodalmi mű, melyhez hasonlót jeles bölcselők sokat írtak róla, hanem szabad értelmezés, fikció,.. Ha ez így igaz lenne – de nem az –, akkor az előszóban FELTŰNŐEN, hosszabban, rögtön közölni kellett volna, ez csak fantázia, fikció. Nem értjük, fantáziálásra miért egy szép, szellemes, szókimondó és okos szentet kellett találniuk, miért nem valamelyik celebet választotta ki az író, aki valóban nem történelmi személyiség, hacsak nem valami sötét dolog vezeti az ilyen és hasonló írásokat, amelyeknek a célja: a szentség, az Egyház, a mély hitélet rombolása. Még az a gondolat is felmerült bennünk, hogy egyfajta reklámfogásként a drága Szentünk neve alatt – ugyanis most közeleg születésének az 500. évfordulója – akarták jobban eladni a könyvet. Az „író köre”-től: Mert nem történelemkönyvről vagyon szó, nem is a szentek életrajzát alkotjuk meg, hanem regényt találunk ki, melynek mintája egy valamikor élt személy. Szerintük a könyv csak regényként lett közreadva, de a tényeket tekintve viselkedéstani és történelmi tényeket tartalmazó, szakmai kommentárokkal van ellátva – vagyis egy KEVERT MŰFAJRÓL van szó. Ezért számon kérhetőek rajta azok a kívánalmak, melyeket említettünk (forrásra való hivatkozás, irodalmi jegyzék stb.). A jelenlegi „regény” esetében viszont éppen azok a részek adnak okot felháborodásra, amelyeket vagy amelyekhez hasonlókat Teréz NEM ÍRT le, valótlanságok, csak méltatlan kitalációk, romboló, bujtogató kreálmányok. Az „író köre” szerint: ... de talán megkérdezhetem öntől, a szentté avatott pápák élete talán folttalan? AQP: Ez is logikátlan érvelés, Szent Teréz élete igenis folttalan! ... Ha a könyv ellentmond – és ellentmond!! – a történelmi tényeknek, önéletrajzi írásoknak, a személy jellemének, szellemiségének, akkor nem etikus! Ha olyan olvasó veszi kezébe a könyvet, aki a hiteles forrásokkal nem találkozott, akinek ez az első élménye Szent Terézzel kapcsolatban, akkor egy fals, ferde képet kap róla – és ez az író felelőssége. És ha valaki szándékosan ad ferde, a valóságtól eltérő képet egy nagy jellemről, ennek megítélése nem irodalmi, hanem mély emberi, becsületbeli kérdés! A jó érzés tanácsolja, hogy egy ember, aki tudományos területen sikereket és megbecsülést ért el, ne engedje ezt meg magának. Az „író köre” szerint: Csányi Vilmost megragadta Szent Teréz egy nagyon gyakorlatias mondata: „Cselekedeteket kell végrehajtani, mindig csak cselekedeteket, ... hiszen nem arról van szó, hogy sokat kell gondolkodni, hanem arról, hogy nagyon kell szeretni”. AQP: Szent Teréz egész élete az ISTENszeretetről szólt. A szeretetről, amely nem csak emberekhez kötötte, hanem legfőképpen Istenhez. Ahogy legismertebb mondata is erre utal: Isten egyedül elég! = „Solo Dios Basta”. (Reméljük, hogy a mondat utolsó szavát lefordította, és nem betű szerint használta fel, és nem ez adta az ihletet!) Az „író köre” szerint: Földi emberek vagyunk, asszonyom, amilyennek ön is született. Csányi tanár úr még okos ember is, és mivel a világ tényeivel, dolgaival foglalkozik, meglehet, hogy nem hívő - de még az is lehet, hogy hívő... Könyv, amit olvasnak – én – nem szakirodalmi mű, melyhez hasonlót jeles bölcselők sokat írtak róla, hanem szabad értelmezés, fikció, amely igyekszik az allegóriák alapjául szolgáló írások logikáját is figyelembe venni, és Teréz emlékét újraértelmezi. AQP: Csányi urat eddigi munkássága alapján sokan becsülik, felnéznek rá, épp ezért nagyon nagy a felelőssége abban, hogy téves képet sugall. Duplán is téveset: 1. Téves képet ad Terézről. 2. Téves képet saját könyvéről: A REGÉNY ÁLARCA MÖGÉ BÚJIK A KRITIKÁK ELŐL, ugyanakkor szakmai kommentárokkal tűzdeli tele a könyvet, ezzel a leírtak hitelességét sugallja, félrevezetve egy Teréz életéről kevésbé tájékozott olvasót... A misztikus élmények (amelyek Szent Teréz lelki életének fénylő sajátosságai) porba húzása, a földi szexualitással való összekeverése pont azt az „okosságot” sugallja, mely az ördögnek is sajátja: ROMBOLÓ SZÁNDÉKKAL HASZNÁLJA FEL AZT, HOGY 500 ÉV TÁVLATÁBÓL A HALOTT NEM TUDJA BEPERELNI BECSÜLETSÉRTÉSÉRT. Az „író köre” szerint: A regény érdekes is, játékos is, önön (és a levelet továbbító úron) kívül nem vonták kétségbe kvalitásait - felteszem azért, mert annak olvasták, ami. AQP: Vagy talán mások is kétségbe vonták, csak a blogszerkesztők és hírportálok nem adtak helyet az ő hozzászólásaiknak sem, ahogyan a miénknek sem...! Szent Teréz egy történelmi személy, az Egyháztörténelem egyik kiemelkedő szereplője. A nevét az írói szabadságra hivatkozva ne mocskolja be valótlanságokkal, ne vetítse a szerző obszcén fantáziáit Avilai Szent Terézre. Ez egyszerűen blaszfémia. A szerző ezzel azon írók táborába állt, akiknek semmi nem drága egy kevéske, ócska, ízléstelen, hatásvadász sikerért... Elég abszurd dolog játékosnak nevezni, ahogy leírja a szerző, hogy Avilai Szent Teréz hogyan fogdossa – szerinte – egy férfi nemi szervét, és ebben kéjeleg hosszasan stb. Mindez elég méltatlan egy tanult emberhez, akit ön okosnak nevez. Fentieket összegezve felmerül a kérdés, az író elgondolkozott-e azon, hogy ilyen olcsó, gusztustalan, valótlan cselekményeket tulajdoníthat-e a keresztény világ egyik legkiemelkedőbb szentjének? Ha ateista világnézetű a szerző; akkor a tudatlanságát, alázatlanságát, hozzá nem értését és sajnálatosan szennyes fantáziáját jobban takargathatta volna. Magunk nem lennénk büszkék arra, hogy ilyen – szerintünk – ördögi művel legyünk népszerűek. A levelezések ismertetése után jelezzük: ez talán egy kis ellensúly azért, amit Avilai Szent Terézzel a profán világ művel. Pável Márta, jelen írás írója 2010-ben megjelentettem (kevés példányszámmal, el is fogyott) egy misztikus tankönyvet A misztikus teológia alapjai címmel. Ezt a könyvet valóban Avilai Szent Teréz szellemében írtam, mivel ő a lelki anyánk. Remélem, a lehető legjobban megértettem, és ezt tovább is tudtam adni. Egy biztos, semmi torz sincs benne, hanem az igazi Teréz szelleme hatja át, ami üzenet a XXI. századnak. A könyv bővített kiadása ma került ki a nyomdából, és hamarosan a könyvesboltokban lesz kapható, vagy utánvéttel: martatsas@gmail.com címen lehet jelezni a vételi szándékot.
Könyvismertető, ajánlói közlés Pável Márta: A misztikus teológia alapjai Először 2010-ben jelent meg ez a könyv, majd most, 2013 augusztusában újra a nyomdába került bővített, átdolgozott formában. Az ehhez írt „Második előszó” első mondata így kezdődik: „Egy évet késtem ezzel a könyvvel…” Talán sokan nem érzik át ennek a felütésnek a súlyát, a mélységeit, mert nem ismerik a könyv szerzőjét. Ezért bátorkodom ezt most megmagyarázni, s ezzel együtt képet adni a könyv tartalmáról és céljáról. Avilai Szent Teréz írta: „A szeretet, ha egyszer igazán megvan, nem tud azzal megelégedni, hogy változatlanul maradjon meg egy és ugyanazon állapotban.” Ez a szeretet, ez a nyughatatlan, sürgető szeretet itatja át a könyvet, hiszen Teréz maga diktálta a lelki szavakat, melyeket Pável Márta, katolikus hittanár manifesztált karakterek halmazává, mely így sokkal több, mint egy szépirodalmi alkotás: ez a könyv az élő Teréz üzenete, a sürgető Terézé, akinek 2015-ben lesz a születésének az 500-ik évfordulója. Igen, ez a könyv késett „egy évet”, mert Teréznek minden másodperc fontos, ami az emberek lelki felemelkedését szolgálhatja. Igen, a szeretet sürget. Aki tehát bátorkodik kézbe venni ezt a könyvet, és esetleg el is olvassa az elejétől a végéig, az jól vigyázzon! Nagyon nagy felelősséget vesz ezzel magára, mert meg fogja érinteni ez az erő, s ezzel a részesévé válik ennek a sürgetésnek… A könyv egyik célja tehát az, hogy az embereknek megmutassa azt a mindennél nagyobb boldogságot, mely ebből a szeretetből származik, mely az Istennel való együttlétből származik, az „Unió misztikából”. Teszi ezt a lélek belső lakásainak, a „Belső Várkastélynak” a bemutatásával. Így én csak annak tudom ajánlani ezt a könyvet, aki nem félős természetű, aki szembe mer nézni önmagával és Istennel. A könyv másik célja az, hogy tankönyvként szolgáljon, s így bemutassa a misztikát a teológiában. Az olvasó tehát megtanulhatja belőle – többek között –, hogy mi az a misztika, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki misztikus legyen. Ez a mű tehát teli van hasznos, racionális tanáccsal is, sőt még a misztika veszélyeire is felhívja a figyelmet. Összességében tehát elmondható, hogy ez a mű teológiai tankönyv, hasznos tanácsok sokasága és lelki olvasmány együttvéve. Ajánlom minden bátor, igazságot szomjúhozó ember számára! Szeibert Márton
Kérjük, ha Ön is egyet ért a levél mondandójával, továbbítsa mindenkinek, és ha úgy gondolja, kérjük, írja is alá. Köszönjük. Vargáné Pável Márta, AQP elnök és az egész AQUILA Párt [emailmarta], [tel] Budapest, 2013. augusztus 4. Tiltakozásuk jeleként, hogy a fenti írással egyetértenek, magánszemélyként aláírták: Marton Janka, Szeibert Márton, Kertész Lóránt, Oroszi István, Oroszi-Kuzmich Kinga, Katona-Promber Ágnes, Katona István, Szatmáriné Klára, Szatmári Szilárda, Szakálos Gizella, Németh Ádám, Marton Krisztián. Kaiser Andrea, Sepsey Mária, Szeibert Ágnes, Kuzmich Annamária, Schuszter Éva, Hidvégi Gizella, Márkus László, Márkusné Szabó Györgyi, Pável János, Pável Ágnes, Márkus Balázs, Márkus Edit, Rizmayer Péter, Horváth Olivér