Vargáné Pável Márta 2014. 11. 18. Előzeteseként megjegyzem, az AQP alapszabályában benne van, hogy nem tüntetünk, nem az utcán intézzük el a politikai dolgokat, hanem finomabb, békésebb módszerekkel, pl. az írás, tárgyalás, meggyőzés stb. Ettől függetlenül, mint pártelnök is végignéztem ezt a rendezvényt (?), a tegnapi utcai jelenetek sorát, és így közlöm az észrevételeinket/véleményünket. Az, hogy mi is volt a céljuk a szervezőknek, elég kuszán jött elő, de a plakátokból valamennyire kiderült, hogy nem az internetadó, nem a korrupció, nem a túladóztatás és nem a NAV stb. ellen. Mi az, ami szerintünk megfelelő volt, és mi az, ami nem. Kezdeném azzal, ami – hogy is mondjam – érdekes volt, vagy nem volt elfogadható számunkra:
- Miért volt egy piros plakáton fordítva az N és az S betű? Nem magyarok írták, ha ez így van, akkor baj van…
- Miért gyűrött papír cetlikről olvasták fel – a hölgyet kivéve – a mondandójukat, főleg akkor, amikor – ha igaz – a jogos felháborodásuk miatt szívükből kellett volna jönni a szavaknak, nem elfelejteni. Készületlenek is voltak.
- Az egész szervezetlen volt. Odahívják a tömeget, se zene, se esztétikai megközelítés, helyette beszélni nem tudó, félős, zavarban lévő „szónokok”, ez alól némileg kivétel volt Nemes Balázs. (Vele szívesen elbeszélgetnék, nagyon hasonló van a programunkban, mint amit kívánt volna az országnak.)
- Csúnya beszéd három ízben is előfordult – amit hallottam –, és ez önmagát, az egészet is minősítheti. A nívósabb embereket elriaszthatja, mert már eddig is sok kulturálatlanságot „élvezhettünk” a politikában. A fiatalemberről látszik, hogy hévvel beszélt, de meggondolatlanul. Így – a tömeg előtt pláne – nem beszélünk.
- Ha ott a tömeg, akkor a szervező – közben – nem mehetett volna be az ATV-be riportra, hanem végig kitart, és koordinálja a tömeget (ha valóban tudja, mit és hogyan akar elérni… de nem így történt). Itt pedig az történt, hogy felbujtották az embereket, majd magukra hagyták, és a tömeg a rendőröket szórakoztatta pár órán keresztül – közben pl. a betörők vidáman tehettek, amit akartak…–, ez egy gyerekes dolog.
- Ami ellen tiltakoztak, azzal mi is egyet értünk.
- Szerintünk el kell ismerni azt, ami jó, és a Kormányt tárgyalásokkal – amelyek elől nem zárkózhatna el – rá kellene venni. Ez itt csak részben, ill. zavarosan, nem jól artikulálva hangzott el; kulturáltan folyó, minden illetékessel, civilekkel, képviseletekkel egyeztető, jól kommunikáló politikára van szükség, amely nem csak az ő szűk csoportérdekeit szolgálja. A korrupció üldözése elengedhetetlen lenne, és ezt maguknál kell elkezdeni! Most a Fidesz-KDNP-nek szavazott a többség bizalmat, ezzel mindenkinek meg kell békélni, DE nem lehet vele visszaélni, hanem a nép érdekében kell működni. Mi ezt kívánnánk, és ez nem, vagy csak részben vált világossá a tegnapi tüntetésből.
- Sokan voltak és más helyekről is csatlakoztak tüntetők, ez jelzés kell, hogy legyen a Kormánynak, az ájtatoskodó, népet bosszantó rendelkezésekből, az újabb és újabb sarcok kivetéséből MINDENKINEK elege van. Ezt meg kell hallani a Kormánynak is, hiszen mikor rájuk szavaztak, még nem voltak süketek a néppel való kommunikációra.
- Jó, hogy végül nem fajult tettlegességig a tüntetés, annak ellenére, hogy a szervezők egy jó óra elteltével magukra hagyták a tömeget.