Varga Péterné, az AQP elnöke 2015. 02. 22. Sajnálatos, nagyon gyér (0,08%) lett a veszprémi eredményünk. A konklúziókat levonva fordítunk módszerünkön. Mivel a pártnak nincs pénze, ebbe a választásba sem tudtunk semmit sem fektetni, így a jövőben olyan módszerre kell váltani, ami nagyobb szavazatszámot hoz. Amit el akartunk érni, azt elértük: többen hallottak rólunk, az AQUILA-ról, és bemutattuk, hogy van választási lehetőség és van jó megoldás. Az rendben van, hogy mi most magvetők vagyunk, de úgy látszik, a népen olyan vastag kéreg van, hogy vagy bele sem hullott, vagy elhalt a mag. Ezt kell másképpen kezelnünk. Köszönjük annak a kb. 30 embernek, aki megértette a mondandónkat. Az Elnökség egyhangú határozata alapján nem megyünk a Tapolcán tartandó választásra, visszalépünk. De más módszerekkel folytatunk mindent. Varga Péterné elnök meglátásai Azt hittem a veszprémi lakosság nem annyira megtéveszthető, mint az országos. Tévedtem, pont annyira! Csakhogy akkor nem kell megígérni, hogy ránk szavaznak, közben egy sem tette – gondolom jött utánunk más is nagyobb hanggal… –, és nem kell siránkozni, milyen rossz, ha ugyanabból a garnitúrából választottak, akik eddig sem tették jól. Megérdemlik a sorsukat, csak az a baj, hogy mi is ebben az országban élünk, így nem hagyhatjuk abba, hogy újat, mást, jobbat kínáljunk. Engem, aki Veszprém megyei születésű vagyok – személyes véleményem – ha fegyverrel kényszerítettek volna sem szavaztam volna az első 5-re sem, de a győztesre semmiképpen sem! Az igaz, hogy az állítólagos „FIDESZES” média is (nekem úgy tűnt, mintha éppen Kész győzelmét akarták volna …), sokkal több hírt, jóval több hírt közölt róla, mint bárki másról, ez erős részrehajlás volt, és ezt a legutóbbi MTI közleményünkben kifogásoltuk is. Szerintem ez – és ezt hangsúlyozom, a negatív kampány is kampány volt – nem volt a többi jelölttel szemben pártatlan. Látható, hogy a többségük, akik az első helyeken végeztek, utóbbi évek alatt több pártban és sok helyen próbálkoztak, ez látszik, és a lapokban olvasható is. Ez a „demokrácia”: az győz, aki mindenkinek azt mond, amit hallani akar. Mi, az AQP ilyen soha nem leszünk, és nem is tudnánk magunkkal szembenézni, ha ezt tennénk. Mi valós, őszinte, tiszta, korrekt, nem korrupt megoldást kínáltunk és továbbra is ezt tesszük. Legyen meg az, amit Isten akar velünk, mi rábíztuk magunkat, és ennyi. Azt, hogy a népnek erre nincs füle, sajnáljuk, a jövőben arra orientálódunk, hogy hallóvá és barátunkká tegyük azokat, akiket személyesen megszólítunk.

Közlemény Keressük egész Magyarországon azokat az embereket, akik (akár 2-3 főtől is) szívesen végighallgatnák nívós zenés, irodalmi műsorunkat, és meghallgatnák, mit tennénk, hogy jobb legyen az országban. Kérjük, jelezzék felénk, és időpont egyeztetés után szívesen elmegyünk Önökhöz. Lelki tanácsadással és lelki segítséggel is tudunk szolgálni. Várjuk a leveleiket, telefonjaikat. aquilapart@aqp.hu, + 36 20 327 4793