Vargáné Pável Márta, AQP elnöke 2014.05.11. Az AQP nem indított jelöltet. Okai: nincs rá sem létszámunk, sem pénzünk, sem erőnk. Legfőbb ok, hogy kissé szkeptikusak vagyunk ez ügyben. Sajnos nagyon nincs lehetőség a tisztánlátásra, tudatos ködösítés folyik, így az, hogy mi az igazság csak kikövetkeztethető. Pl. nincs elérhető közelségben egy autentikus, elfogadható számítás a befizetés és visszakapott értékeket illetőleg. Sokak szerint gyarmatnak kellettünk az EU-ba, sokak szerint a nagy Európa miatt egyenrangú partnernek. Vannak, akik szerint ez nekünk jó, mások szerint ráfizetéses stb., és meneküljünk. Ahányan nézik, annyi oldalról beszélnek. Az AQP véleménye erősen megoszlik e vélemények között. Mi azt gondoljuk, kell egy egységes Európa, jó a határok nélküliség, de nem így, és nem elégséges, nem meggyőző pártatlanságú az, ami ma működik. Erős lobbi csoportok működnek – többnyire nem nemzeti érdekek mentén…– és így különböző, más érdekek érvényesülnek, sokszor az adott ország népének többségi akarata ellenére, amelyet ebben a szerkezeti működésben meg sem kérdeznek. Az sem megfelelő nekünk, hogy intenzíven, túlságosan is beleszólnak – és engedjük, hogy beleszóljanak, ezen változtatni kellene – az ország belügyeibe, nagyon egyen borotva megy, akár jó, akár rossz is a hatása. Nem lehetne a kullancsírtáson keresztül az uborka formáját, a jellegzetes szokásainkat, pl. mákevés stb. beszabályozni. Ha keresztényként nézzük az EU működését, akkor azt látjuk, csak érdekek vannak, a szeretet, a megértés a legkevésbé sincs. Vannak bennfentes és vannak háttér országok. Van, akiknek sokkal jobban megy, míg mások maximálisan eladósodva (pl. Görögország) „élvezik” a külső diktátumokat. Mi az AQUILA Párt EU-val szembeni ellenállásának az oka, amiért nem szeretnénk, ha ebben a formájában az EU hazánkban tovább működne? /de más, emberibb, nemzetibb, megértőbb formában viszont igen./ Úgy gondoljuk, hogy a nyugatnak piackeresés szempontjából nagyon is kellenek az újonnan csatlakozó országok, pl. nézzük meg Ukrajna esetét. A meglévő, addig jól menő termelésre kvóta jön, pl. cukorgyárainkra, élelmiszer feldolgozóinkra, valamint miből mennyit termelhetünk stb. Olcsó pénzért kivágtatták a szőlőinket, az almafáinkat, ami addig 40-50 Ft volt egy kiló, most 200-300 Ft. A termőföldeink kizsákmányolása 100%-os, pihentetés, szerves trágya sehol, a földjeink 20-30 éven belül tönkre fognak menni. Beszabályozzák a gazdasági működtetés lehetőségeit, szinte engedélyt kell kérni, ha a magunk szája íze szerint akarjuk a dolgokat megoldani, s mint látszik, időnként nem is olyan rosszul. Nem lehetett volna ilyen feltételekbe belemenni, és ha akarják, hogy EU ország maradjunk, el kell érni a feltételek újratárgyalását. Sajnos azt látjuk, akiknek most ereje, pénze van bejutni az EP-be, azok nem ezt fogják kezdeményezni. Így az AQUILA Párt egyik jelöltet sem tudja támogatni. Úgy gondoljuk, az országunk szuverenitása veszélyben van, mi nem akarunk Európai Egyesült Államokat. Itt piac, föld, víz van, a beruházóknak és legnagyobb hozzáadott érték a részünkről a már szinte rabszolga szinten/bérért dolgoztatott magyar nép. Európai béreket akarunk, mert az áraink sokszor már olyanok. Ez gyarmati szintnek hat. Ilyet mi nem akarunk az országunknak. Egyenlő feltételeket, béreket akarunk. Mi ugyanolyan minőségű termékeket akarunk a boltjainkba, mint pl. Bécsbe, és nem a selejtet. Nem akarjuk ezt, a már szinte latin amerikai szerkezetet, ahol egyre nagyobb a különbség a tehetős és a koldus nép között. Mi nem akarjuk, hogy külföldi, akár EU-s akár nem, adókedvezményt kapjon akkor, mikor szinte teljes mértékben kiviszi hasznot az országunkból. Azt a hasznot, amelyet az itt lévő olcsó munkaerővel, vízzel, energiával, földdel megtermelt, elvigye. Innen vette a lehetőségeket és nem elfogadható, a nemzet érdekével szembenálló, hogy ne itt ruházzon be, ne itt kölcsön, ne itt fejlesszen. Hogy ne legyen itt a dolgozó magyar népnek jobb fizetése, az AQP ezt nem támogatná. Az AQP szerint csak olyan kaphatna kedvezményt, aki a nyereségének évről évre emelkedő hányadát hagyná itt, tehát az országunkban maradna. Nem félünk attól, hogy világgá mennek, mert remélhetőleg a többi rabszolgaságban tartott ország is felébred, és együtt teszünk a profithajhászok ellen. Valamint nekünk hazai beruházókat kell sokkal jobban támogatni – és nem külföldre üldözni őket -, nem a profit kivivőket. Oda kell hatni, ne lehessen megtenni, hogy pl. egy nagyáruház, vagy bútorbolt 5-10 év alatt nevet változtatva élvezi újra az adókedvezményeket. Oda kell hatnunk, hogy sem az EU-ban, sem belföldön ne legyen kenőpénz, ha valaki valamit tenni akar, akkor ne az legyen, hogy az illetékes előbb a markát tartja súlyos milliókért, és csak úgy, csak akkor tárgyal. Az ilyeneket le kell buktatni, s teljes vagyonelkobzással azonnal börtönbe kell vetni. Nekünk olyan törvényeket kell hozni, ami hazánk erőforrásait, létét, népét védi, és nem elárulja, kiszolgáltatja. Ha ez nem tetszik az EU-nak, akkor meg kell a néptől újra kérdezni, mit is akar. Ha pedig lehet józanul, elfogulatlanul, nekünk is hasznosan, jó eredményekkel tárgyalni, akkor ezt kell tenni. Nekünk igaz, korrupciómentes, élhető Magyarország kell.