Vargáné Pável Márta, az AQP elnöke 2015.01.31. Megjegyzem, Gyurcsány Ferenc magához képest összeszedett volt, viszont több területen nagyon erős memóriazavarban szenved. Például az irányban is, hogy milyen volt az ország helyzete, meg ők milyen jók voltak stb. Ha ez így lenne, miért kellett az utolsó évre helyet cserélni a Bajnaival? Ezek téveszmék, pont olyan rosszak voltak, mint a mostani kormány. Csak mindkét oldalon más-más hibák vannak/voltak. Ha jobban tették volna a dolgukat, soha az életben nem szerzett volna a FIDESZ ilyen arányú győzelmet. Ők okozták a mai FIDESZ-es túlsúlyt! Mi, az AQP tagjai beszélgetünk az emberekkel, és úgy látjuk, az utolsó években gyökeresen megváltozott az emberek véleménye. Nagyon sokan azt mondják, már egyiket sem akarnák vissza. A 25 év silány működése (amit nem mi találtunk ki, hanem ez a nagy magyar valóság) erősen kifogásolható. Meg lehet ezen sértődni, kedves Urak, Hölgyek, meg mindenféle "antiliberális", "antidemokratikus" jelzőket használni, semmit sem jelent, Gyurcsány is ugyanaz, mint a FIDESZ. Ha ellenvéleményünk van, rögtön jönnek ezek a sokat puffogtatott jelzők, melyek ránk semmiféle hatással nincsenek, mert régen elcsépelt, devalvált, nevetségessé vált fogalmakká tették őket. (Milyen demokrácia az, ahol meg lehet venni a szavazatot pénzzel vagy hamis ígérgetéssel, fenyegetéssel stb. Majd párat lebuktatnak, de a többi…, azzal mi van? Nincs valós retorzió! Vagy milyen liberalizmus az, ahol amit az egyiknek szabad, a másiknak nem, és erre törvényt hoznak? Miért nem a tetteik határozzák meg az embereket, hogy ki ő, mindenféle faji, színbeli stb. megkülönböztetés nélkül? Miért nem lehet az igazat kimondani, milyen demokrácia, milyen liberalizmus ez? Szégyen!) A rendszerváltás óta semmi más nem történt, mint az, hogy az egyik jobban kóklerkedett, mint a másik. Régi káderek magukat átfestve, damaszkuszi utat sűrűn látogatva mindig pozícióban ültek, és mást nem is igen engedtek a közelükbe, csak ha nagyon sok pénze volt! Azok lettek megint döntő, törvényhozó helyeken, akik addig is tehetségtelenek voltak. Nem akarok személyeskedni, de volt olyan – nem is egy – miniszter, aki 4-5 féle különböző posztot betöltött az idők folyamán, pedig igazából egyikhez sem értett. Ebből az látszik, hogy a felelőtlen politika azt gondolta, nem kell érteni semmihez sem, a megtévesztett népnek ez is jó. Egy a fontos csak: szájalni, meg a saját zsebeiket teletömni. Ez ment itt kérem 25 évig, ez a magyar valóság, ezen nagy kár megsértődni, talán magukba kellene nézni, és végre kivonulni a politika színpadáról, pénzük van elég, végre élni kellene hagyni a magyar népet is. Ennek végre vége kell, hogy legyen! A másik: arra kérem Gyurcsány Urat, ne "keresztényezzen", igaz, hogy amit a kormány ma tesz, az minden csak nem keresztényi, de ezzel az igazi keresztényeket megbántja. Sok becsületes, embereket és Istent szerető, befogadó keresztény van, akik békés, hazugság- és kóklerektől mentes országot akarnak. Jó lenne, ha Gyurcsány Úr elmélyülne az igazi kereszténység lényegében, ami nem farizeusi és nem ájtatos. Ha ennyire foglalkoztatja, szívesen adok – mint katolikus hittanár – ingyen órákat Önnek. Gyurcsány Úr szerint, aki nem áll mögé vagy bármelyik másik mögé (nehogy valami jó, vagy igazán országot segítő dolog történhessen), az már neki a nagy liberalizmus jegyében „félúton toporgó, és silány” (ez önmagát minősíti). Most erre mit mondjak? Nekünk az nem a liberális demokrácia, hogy ha valaki nem áll be hozzánk, azt rögtön lesilányozzuk. Mi nem minősítgetjük azt, aki újat akar, bennünk valós tolerancia van. Valamint Gyurcsány Úr szerint nem kis vagy nagy lopás van, hanem lopás van (gondolom, ők már a politikai életből ezt régről tudják). A 25 év alatt, meg előtte is mindenki, akinek volt képe hozzá és belefért az erkölcstelenségébe (és sok ilyen volt), az lopott, csalt, és hazudott! Ön szerint is, meg szerintünk is az országban kicsiben és nagyban divat lett a korrupció, mert a szeretet és erkölcsiség nélküli, "nekem mindent szabad" társadalom ezt hozza magával. Én meg eddig naivan egyre csak azt vártam, hogy elkapják azokat, akik hirtelen meggazdagodtak, és a vagyonukat visszaadják az államnak, a népnek, amely hatalomra juttatta őket. Ez a mai napig nem történt meg (egyik oldalról sem, csak pár kirakatper indult, semmi más), pedig igen sok pénzről van szó. Ne hintsünk egymás szemébe port. Ide politikai, társadalmi, erkölcsi tisztaság, megtisztulni akarás kell (mi ezt képviseljük), nem a folyamatos hazudozás, a nép megtévesztése, és a szavazatainak ilyen vagy olyan módon való kicsalása. Abban igaza van Gyurcsány Ferencnek, hogy ez a kormány kapkod, szétesett. (Oka sokféle lehet, egyik sem vigasztaló.) Elkeserítő, nem is tudhatjuk, ez hova vezet, de jó nem lesz belőle, az biztos. Mi csakis jót, a korrekt és véghezvihető megoldást akarjuk, remélem a nép meghallja, mit kínálunk, és bizalmat szavaz nekünk, akár most Veszprémben is. Jó kezdet lenne abból a megyéből kiindulva cselekedni, ahol születtem.