Sok embernek, köztük nekem is az a véleményem, hogy nincs is itt többpártrendszer, csak a nevük más, és be van osztva (küldő hatásra) most ki nyerhet, és ki szedheti meg magát. Bizonyítani nem tudom, de ezt vélem, és az alábbi események is csak megerősítenek ebben. Mi, az AQP egy kispárt vagyunk, s mivel tisztán dolgozunk, így minden jel szerint azok is maradunk, de ez nem ide tartozik. Hogy mikor, ki győz, kicsit hasonlatosan, ahogy az USA-ban is ment - nem lehet tudni, mikor fordul a „kinti/hatalmassági” kerék. S ez sajnos nem összeesküvés-elmélet, ez a megfigyelésem. Tudom, ez egy nagyon pesszimista vélemény. Már előző írásaimban is többször leírtam, úgy érzem, meg vagyunk vezetve. Egy közeli példa: amikor volt a népszavazás a migránsok mellett vagy ellen, akkor – szerintem és láthatóan –, sem a FIDESZ, sem a JOBBIK nem kampányolt úgy, hogy meg legyenek a szavazatok. Panem et circem ment! Majd amikor a Parlamentben volt a szavazás, akkor is folytatódott a megvezetésünk, mert a JOBBIK úgy tett, hogy nem szavazott pozitívan, de a FIDESZ úgy tett, hogy a JOBBIK ne szavazzon. (Most lényegtelen, hogy ezt milyen megtévesztő mázzal vonták be!) Akkor is leírtam, hogy nagyon úgy éreztem/éreztük, hogy meg vagyunk vezetve! Ez az érzésem a napokban is elhatalmasodott, figyelve az EU, Orbán, CEU, migráns tengelyt. ORBÁN PRO ÉS KONTRA PRO: Látszólag jó harcias magyarként Orbán Viktor Miniszterelnök kiállt a magyar érdekek mellett a brüsszeli vesszőfuttatása alatt. Látszólag: bátran, világosan mondta el, merre meddig és Soros urat is szépen megnevezte annak, aminek számít. El kell ismerni, ott ez a jobboldali érzelműeknek tetszetős volt, 1-2 napig! Más lapra tartozik, de ez is a cirkusz része lehet…(?), hogy felháborítóan az a maroknyi balliberális EU képviselő, akik magyar lelkületű embernek nem mondhatóak, hogy ádáz módon hazánk ellen lázítottak, ugyanakkor az Európáért aggódó és józanul gondolkozó (nem a Soros fejével..) külföldiek megvédnek minket. Hát igen - drága honfitársaim - erősen nézni kell, 2018-ban kikre szavaznak. CONTRA: Majd pár nappal későbbi hír: ma.hu Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az Orbán-kormány kapitulált, térdre ereszkedett Brüsszel előtt és kiszolgáltatta Magyarországot egy olyan nemzetközi erőtérnek, amelynek nem lett volna szabad. Szerinte ezt jelzi, hogy a Fidesz-kormány mégis beengedi a migránsokat Magyarországra: olyan 14 és 18 év közötti fiatalokat, akiknek semmi keresnivalójuk nem lenne itt. … A politikus megfogalmazása szerint Orbán Viktor nem tudja megvédeni Magyarországot, “egyértelműen letette a fegyvert”, ezért a Jobbik arra szólítja fel a miniszterelnököt, hogy jövő kedden adjon magyarázatot a “hazaárulására”. Ennyire nyilvánvalóan elárulni a dolgainkat hogyan lehet? Mindenki tudja, hogy 8 éves fiúk a mohamedán migránsok közül sokan fegyverrel alszanak és a 14..18 évesek már kiképzett katonák/!!!/ Hogy lehetett ebbe beleegyezni, csak a megtévesztő szájhősködés, és mindenkit hülyének nézés ment: Végtelenül elkeserítő, el kellene őket zavarni. De a nép megvezethető. Az AQP tiltakozik, hogy beengedjék őket, ez rosszabb, mintha családostól jönnének be. Ha miniszterelnök lennék… Ha miniszterelnököt lennénk… című írásomban kéretlen, de használható ötleteket sorolok fel. Szóval a nem árulóknak üzenném, használják fel az ötleteinket, annak ellenére, hogy mi ezért egy fillért nem kapunk. Ha miniszterelnöki pozícióban lennék… - Tennék, és nem csak színházat játszanék: Brüsszeli bürokrata, gondolkodni képtelen, Európa létét veszélyeztető népség ellen létrehoznék a V4- ekből és a kiugrani készülőkből egy új, igazi EU-t! - Erősen hallatnám a hangomat: Mit keres egy demokratikusnak mondott intézményben a manipulátor, a meg nem szavazott Soros, miért dönthet ő Európa sorsa felett? Miért engedik, csak pénz beszél, a keresztény európai létünk semmit sem ér? Nem is értem! Milyen alapon megy oda Soros az EU-ba, hiszen nem része az EU-nak! Ennyi erővel én is oda mehetnék!? - Minimum, amit tennék: határozottan újratárgyalnám a csatlakozási törvényeket, a csatlakozásunknál meghúznám azt a vonalat, merre, meddig mehetnek. Meddig hagyjuk őket beleszólni az országunk életébe. Logikusan, józanésszel, emóciók nélkül tisztázni kell, kinek meddig terjed a jogköre. Ha miniszterelnöki pozícióban lennék… - Nem engedném, hogy népet hergelő ötleteket felhozhassanak, mint: vasárnapi boltbezárás, Internet-adó, munkatörvénykönyv-módosítás stb. Nem minden a koalíciós partner, ezen vérzett el legutóbb többek közt az MSZP is. - Kiállnék - a médián keresztül – a nép elé, és megmagyaráznám, miért kell a jó orosz viszony fenntartása, atomerőmű körüli dolgokat stb. - Elmondanám, mettől meddig terjednek - de teljesen őszintén…- a gazdasági lehetőségeink. Ha miniszterelnöki pozícióban lennék… Azokat az ötleteket, amik jók, és amiket rég meg kellett volna már tenni, de még nem késő, megtenném. Ilyenek: 1. Az első diploma megszerzése ingyenes legyen (limitált idővel, pl. 6 év, utána már nem.) Régen így is volt, és jó lenne visszavezetni, mert ez is egy olyan húzás, ami több okból is szükséges. 2. A nyugdíjak emelése is fontos lenne. Nem egyformán emelnénk, ezt már jeleztük – javaslatunk – 100 000 alatt 15 %, felette 10 % legyen. Ez az államnak is könnyebben kibírható, viszont több ember menekül meg valamennyire az éhség elől. Fontos, hogy rendezzék, mert emberiességi tényezőkön túl, nagy számú szavazattal bírnak. 3. Egészségügy teljes rendezését végrehajtanám Nem engedném, hogy 65 felülieket ne gyógyítsák rendesen, mert az nem rentábilis és titkos rendeletekkel (???) akadályozzák a gyógyításukat. Ez a leglelketlenebb tett, az öregek irtása! Pl. 69 éves nővel közli a körzeti orvos, nem kell már többet mammográfiára menni(???), vagy 40 fokban behajló bütyökre nem ajánlanak műteti megoldást, vagy hosszú nadrágba állapítja meg az orvos, hogy visszeres valaki, és csizmában, hogy milyen gomba van a lábán. Ezek megtörtént dolgok! Ezt teljes mértékben meg kell szüntetni. Oda kell hatni, hogy ne csak pénzéhesség (zsebpénz várása, szinte tartja a zsebét…), fizetési követelőzés legyen, hanem humánus, becsületes ellátás, betegek szeretete. Orvosira csak ilyeneket vennék fel! 4. A cigányok helyzetének javítása: Azóta sem javult, maximum hallgatnak róla. Nekem vannak ismerőseim, barátiam az országban, akik velük foglalkoznak, és horrort mesélnek arról, hogyan élnek szegények. Legszigorúbban kell ellenőrizni, s kezelni azokat a pénzeket, amiket a roma fejlesztésekre adnak. Főként, legsürgősebben szakképzésre, állásteremtésre kellene beruházni az államnak. A többi várhat. Munkaalkalmakat illetve gyors és hathatós szakképzési módszereket kell teremteni, és a cigányokat erre beterelni - ha kell kötelező jelleggel -, hogy képesek legyenek elfogadható fizetésért dolgozni. Mi beszéltünk cigány emberekkel, nagy többsége örülne ennek, mert senki sem szeret a szobában fázva, éhezve élni. 5. A munkatörvénykönyv változtatása A munkások kárára nem tenném, hogy ezzel bosszantsam az embereket, még ha nagy is a nyomás a másik oldalról. El kellene a FIDESZ-nek végre döntenie, melyik oldalon áll? A munkásokén vagy a munkáltatókén? Mi a munkások pártján vagyunk. A munkatörvénykönyvet én maximálisan munkavállaló-baráttá tenném. Miután az AQUILA Párt sajnos nincs abban a helyzetben, hogy választást nyerjen, így kénytelen csupán tanácsot adni. Viszont attól tartok, már nincs olyan, aki közel állna hozzánk (így maximum a népnek írtuk), aki nem beszél kétfélét, aki nem olyan, mint egy kígyó, nekünk már csak az Isten van! Egy biztos, jövőnket nézve nagy baj van, nem győzöm hangsúlyozni, nagy baj van. Ezt rég előre láttam, és az írásaimat a honlapon megnézhetik, már négy évvel ezelőtt is hasonlókat mondtam. Sajnos egyre jobban közelítünk az európai tragédiához, s ezt még az egyházak sem fogják fel a maga igazságában. Vargáné Pável Márta 2017.05.02.