Fotót készítette: Pável Márta

Weöres Sándor: Bolero Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk, a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk, olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép, végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain, tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy, hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán ajtó mellet, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk, ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán, ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.

Kettő gyertyát gyújts: Egyet magadnak, hogy legyen elég fény benned, égesd ki a homályt, hogy őszintén tudj azért imádkozni, akiért a második gyertyát gyújtod meg. Képzeld el, amint az Isten fényét - akit szimbolikusan a tudatodba a gyertyával hívsz le, és mikor már elteltél vele -, szíved teljes szeretetével elküldöd azoknak, akik már nincsenek köztünk. Hosszú ideig tart, de mindenkit vegyél sorra, már több jót úgy sem tudsz velük tenni. Lehet, hogy a földi életüket rosszul élték, és lelkük egy fagyott állapotban van. Küldd nekik szeretettel az isteni fényt, hogy felmelegítsd őket.