Nem. Igazából nem is tudták, hogy Ő ki, és mikor született meg, csak a feltámadása után kezdtek visszafelé keresgélni, észbe kapni, mi is történt itt. Bizonyítja ezt az is, hogy pontos születési dátuma sem ismert, kb. az 1980-as években ismerték fel, hogy valószínűleg i.e. 7 lehet a születési éve. Ugyanakkor a mai napig a többségnek nem világos – az Egyháznak sem ‒, pontosan melyik hónapban, melyik napon született meg Ő, akinek mindent köszönhetünk. Él ma is Jézus Krisztus? Igen, él. Még akkor is él, ha ezt sokan, nagyon sokan figyelmen kívül akarják hagyni. Ahogyan az ember értelmileg, lelkileg fejlődik, vagy visszahanyatlik, úgy él egyre jobban benne Jézus, az Isten, vagy úgy halványul el belőle (erre az életre, de a halálánál rájön, csak későn!), és egy öltözködő, szánalmas divatlénnyé silányul, de van ez alatti forma is, és még mindig embernek hívjuk. (Hiába, tág ez a kategória, ahogyan az állat megfogalmazás is.) Szomorú nekem ez a karácsony (is), mert úgy érzem, amiért megszületett Jézus Krisztus, egyre hevesebben azokat a dolgokat veszítik el az egyházak. Úgy tűnik, az, hogy mi is az igazi MEGTESTESÜLÉS, és mi az oka, az alig kerül szóba. Itt minden van, tegyünk jót a migránsokkal, üres beszédek a szeretetről, boruljunk össze a többi egyházzal, akár tévedtek, akár nem. Borzasztó ez a nihil, ami mára eluralkodott. Szerintem lehetne az Egyházaknak úgy is békében élni ‒ és így kellene ‒, hogy mindenki megtartja a maga jellegzetességét, hitének mélységét, és csak abban működnek együtt, ami valóban közös. Megalkuvást nem ismerek el. (Könyörgöm, a hit nem orosz borotvaautomata, hogy csak eleinte néz ki másként.) Senki részéről sem fogadok el magalkuvást, mert Jézus Krisztus sem megalkuvó. Nem kell ahhoz különleges képesség, hogy tudjuk, Jézus Krisztus mindehhez mit szólna, ha itt lenne... Ja, hogy itt is van! Igen, itt! Csakhogy a nagy hatalmasságok nem beszélnek vele, lehet, hogy nem is tudnak, ez csak a kis pórnépnek adatik meg, mint mi. A világ úgy kezeli a Megváltónkat, mintha egy befutó mellékszereplő lenne. Ébresztő emberek, Ő meghalt értünk, egyház épült a nevére, s akik működtetik az egészet, a jelek szerint nem állnak vele szóba. Miért mondom? Mert nem teszik, ugyanis ha tennék, akkor a történéseknek, hamis szövegeknek, rendelkezéseknek a tizede sem lenne, mert megtiltaná, viszont sokkal több igaz hívő lenne. Ez az Egyház az, amit Ő alapított, vagy közben lassan a leszakadtakkal összemosott akármi lett? Hova jutottunk? Visszajönnek a török utáni idők, hogy már a nép alig tudja, milyen szertartáson vesz részt? A napokban nagy ökumenikus összeborulásban 3 püspök prédikált ‒ jó hosszan ‒ kb. ugyanarról. „De jó volt!” A gyerekek azt kérdezgették, hogyan tudnak kimenekülni. Kell ez, így kell megutáltatni az egészet? Hova tűnt az a láng, ami pl. Avilai Szt. Terézben égett? Ezen az oldalon olvastam, amit elmélkedésben nekem is kifogásolt A. Szt. Teréz: „Aki ismeri Nagy Szent Terézt, aki olvassa írásait, annak összes benyomását őróla ebben lehetne összegezni: mindene Jézus! Ezt a drága Nevet írta fel minden munkája élére, Őt emlegeti írása minden lapján, reá hivatkozik, Őt szólítja meg, Őt dicséri, magasztalja, Hozzá imádkozik. Nincs életének semmiféle vonatkozása, eseménye, semmiféle ügye, amelyet Vele összefüggésbe ne hozna. Neki több Jézus, mint a gyermeknek az anyja, mint a szegénynek a pártfogója, több mint a menyasszonynak a vőlegénye, neki a szentségi Jézus - az élete. Ezért azaz édes, fájdalomtól túláradó kesergés, amikor a kietlenné lett, az Oltáriszentségtől megfosztott templomokról beszél; panasza az Úrhoz e szörnyű rombolások miatt úgy hangzik ajkáról, mint akit valóban szíven sebeztek. Ő tudta, vallotta és átélte, hogy az Oltáriszentség a legnagyobb jó a világon…” Gondolkozzuk, ilyen vágyódással, lángolással kellene, hogy várjuk a karácsonyi éjt. A világ is sokkal jobb lenne. De messze nem így van. A gyerekek kelletlenül elmennek a szülőkhöz, ha elmennek, és nem akad más fontosabb dolguk, végül is csak felnevelni kellett őket, nem…? Ajándékosztás, lehetőleg minél sznobabb legyen, majd a készülődések miatti fáradt összeesés, felsóhajtás, de jó, hogy vége van. (Ugye, ismerős…). A szeretet többnyire csak névleges. Pár gondolat Avilai Szt. Teréz Belső várkastély című művéből: „E belső várkastélyon kívül nem találhat sem biztonságot, sem békességet, hagyja már abba azt az örökös lótást-futást idegen házakba, maradjon saját lakásában, hiszen minden kincset megtalál benne, minden megvan ott, amire csak szüksége lehet éspedig sokkal jobban, mint bárhol másutt.” „Egy alkalommal azon gondolkodtam, miért olyan nagy barátja Urunk az alázatosság erényének. Egyszerre csak – anélkül, hogy következtetés útján jöttem volna rá –, ott állt szemem előtt az igazság: azért szereti annyira, mert Isten maga az Igazság, az alázat pedig nem más, mint az igazság útján való járás.” „Mihelyt a mi lelkünk teljesen megszabadult mindattól, ami teremtmény, s így Isten iránti szeretetből üres lesz, az Úr azonnal maga tölti azt be.” „Semmitől ne félj, semmi meg ne rettentsen! Minden elmúlik. Egyedül Isten marad ugyanaz. A türelem mindent elér. Ha Isten a tiéd, semmid nem hiányzik: Isten egyedül elég!” Békés, kegyelmekben teljes Karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kívánunk. Vargáné Pável Márta 2016.12.18.