A Jobbik csődközelsége…? Lehet, hogy az újságírók álma ez…, még egy darabig nem hinném, de ami igaz, hogy erősen igyekeznek, hogy bejöjjön. Mi anno közelebbről is érintettek voltunk, jó viszonyban voltunk a Jobbik párt pár tagjával, évekig volt ez a kapcsolat, így belülről is valamennyire szemléltük az életüket. Egyet soha nem értettünk mindenben, mert akkor nem lettünk volna külön párt. Mi már egy jó másfél évvel ezelőtt is szóltunk nekik, hogy ez nem lesz jó, ez rossz irány. De már ránk sem hallgattak, nagyon elszállt velük a ló. Sőt, kis lekezelő kioktatás is ment, ami nem minket minősített. Magam erkölcsisége alapján nem tudom elképzelni, hogy tud egyes emberek csoportja így megfordulni. Nem tudom felfogni, hogy ennyire gumigerinc van, ami most kiderül…, vagy ennyire nagyszínház volt, vagy elhatározott csalási szándék, hogy egy olyan párt, ami vehemensen képviselte – igaz, sokszor túl vehemensen - azt az ellenzéki oldalt, ami hiányzott a palettáról, így megforduljon. Ennek a pártnak egy nagy feladata lehetett volna az, hogy a szélsőjobbosokat befogja, kicsit szelidítse őket (nem cukkol sem cigányok, sem zsidók, sem más rétegek ellen), de megmaradt volna az, aminek indult. Akkor viszont nem kellene magát a tükörbe nézve szembe köpni, hogy becsapta a régi választóit. De nem ezt tették, hanem irányt vesztve áttértek az addig harsogva megvetett baloldalra, és megpróbálnak mindenáron a politikai habokon fennmaradni. De a habok el szoktak olvadni, és utána nagyot csobban az ember. Ha valaki alapvetően megfordul, és az eredeti szándékot a másik oldalon próbálja érvényesíteni, akkor mind az eredeti oldal, mind a másik oldal szemében is hiteltelenné lesz, és ez történt velük is. Persze vannak emberek – akik nem akarnak látni –, akik még így is kitartanak, ugyan nem értem, hogy miért. De hát az emberi viselkedést, az acsarkodó, pártoskodó megnyilvánulásokat, még családon belül is nehéz megérteni. A Jobbik ma Vona Gábor vezetésével – ő indította el a lejtőn… –, eljutott oda, hogy a többség számára abszolút hiteltelenné vált, és csak nézi az ember, hogy hogy devalválódnak az értékek.