Pável Márta

2022.12.24.

A napokban szembesültem azzal a tiltakozással, amit az orvosok, és az egészségügyi szakdolgozók tesznek, és tenni terveznek a készülő rendelet ellen, amely talán a nemzetközi egyezményekben leírtakat is sértheti.

Értem az államnak az álláspontját, hogy nincs elég orvos, mert vagy elmentek magánrendelőkbe, egyéb magán cégekhez vagy külföldre. Akik itt maradtak, azokon egyre nagyobb a teher, meg a betegeken is, mert nincs aki ellássa őket. Tudjuk, sok háziorvos hiányzik, meg ügyeletet ellátó orvos is, és persze a szakszemélyzettel is gond van, mert Ők is nagyon kevesen vannak.

Érdekes módon miután a hálapénzt kiiktatták, a fizetést felemelték, amit utóbbi időkben akkor is megkaptak a rendelőkben praktizálók, ha nem aprították össze magukat munkával, így születtek kényelmes időpontok, kongó rendelők, hónapos várakozási listák. Semmi motiváció sem maradt a több, jobb munkára. Az államnak tennie kell valamit, ez egyértelemű, csak a módszere nem az.

Az, hogy a teljesítményt is nézzék, nem olyan rossz megoldás, talán kezdettől fogva ez kellett volna. Viszont ahogyan az ellátás akadozik, az tragikus, az ügyeletre a mentő egyik helyről a másikra viszi a súlyosan beteg embereket, míg valami szakemberre nem akadnak. A helyzet valóban disszonáns, igazából akármelyik ujjunkat harapjuk meg, mindegyik fáj. Ugyanakkor annak is visszacsapó hatása lesz, hogy erőszakkal oldják meg, és törvényi úton orvosokat visszakényszerítsenek a közszférába, még ha csak havi 20 órára is. Az erőszak általában ellenállást szül. Látható, ma senki sem akar a közszférában dolgozni, mert sokkal kényelmesebb és többet fizetnek, felszereltebbek, jobb kisegítő szakszemélyzettel működnek a magán rendelők.

De nézzük meg, mi a konkrét baj a tervezett törvénnyel, amin meglátásom szerint sürgősen változtatni kellene, mert ezt az orvos társdalom nem fogja támogatni, csak nagyobb lesz a baj, és a feszültség a végsőkig fokozódik. 

 - Csak pusztán emberi tényezőkkel kezdjük; amit talán nem fontoltak meg a törvényjavaslat előkészítői. Csak egy példa, ha egy orvos – és sok van ilyen – 30 évig csak magánpraxisban dolgozott (pl. pszichiáter), bekerül ügyeletre vagy kórházba, osztályos munkára, havi 20 órára bárhova, akkor már nem élő – a saját szakterületét kivéve – a gyakorlata, így a sürgősségi ellátási vagy a belgyógyászati tapasztalata sem, mert 30 év kiesett. Ugyanakkor, ha a beteg baját nem ismeri fel, könnyen jöhet a börtön, meghurcoltatás... Az orvosok joggal félnek, erre miért nem gondolt a törvényt előterjesztő honatya? Miért kell kellőképpen nem előkészített, szélesebb, nem elfogult réteg véleményét meg nem kérdező, önkényes, rugalmatlan  javaslattal előállni?

-    Valamint mindenki azt tudta – legalábbis eddig ebben a tévhitben éltek… –, az egyénnek joga van akkor, annyit és ott dolgozni, ahol akar. Miért épp az orvosoktól, szakdolgozóktól veszik el ezt a jogot? 

Tudjuk, a korházakban, szakrendelőkben stb. nem lehet az orvosoknak kedvük szerint kapacitás stb. okok miatt minden betegen CT, MRI stb., tehát drágább vizsgálatot is elvégezni, mert megszabott ezek száma. Főleg, ha az orvos, aki kiesett az ügyeleti szolgálat elvégzésének gyakorlatából, s még megfelelő vizsgálatra sem küldhetik el a sürgős bajjal jelentkezőket – pláne, hogy nem is ismert beteget – akkor,  ha baj lesz, mert félrekezelte, ki fog tárgyalásokra járni? A törvényt javasló, támogató honatyák vagy az orvos? Világos, hogy az orvos, nos erre, hogy lehet embereket kényszeríteni? Gondoljuk meg, ettől minden józan eszű ember félne.

Igaz, vannak orvosbárók, és vannak nagyon becsületes, a beteg érdekét néző orvosok is, nem lehet egy kalap alá venni őket. Talán más az érdekük is, így jobban át kellene elemezni, átgondolni ezt egész módosítást…

Mi a megoldás, hogy orvos is legyen, meg betegellátás is?

Szerintem széleskörű társadalmi konszenzus kell, de nem pártfüggő, hanem reprezentatív merítéssel orvosi, szakdolgozói konferencia kell, ahol szabadon elmondhatnák a megoldásaikat, a jószándékkal élő, hazájukat elhagyni nem szándékozó orvosok, szakemberek.

Mindenki figyelmébe ajánlanám, hogy az orvosi a leghosszabb és az egyik legnehezebb egyetem is, többet tanultak, mint a politikusok többsége. Egy kis alázat kellene az orvosok felé is, hogy ők is elmondhassák a betegek érdekeit szem előtt tartott és a maguk érdekeit is képviselő megoldási javaslataikat. Szerintem ez lenne a megoldás a jelenlegi rettenetes állapotra.

Tisztában vagyok vele, hogy a Kormány – nagyon helyesen – kerüli a direkt konfliktusokat, így kérem Önöket, fontolják meg az általam leírtakat.