2016. őszi meglátásaink országunkat, a közélet dolgait illetőleg Putyin és Soros [Forrás] „Soros György szeptemberben bejelentette, hogy 500 millió dollárt ad az életveszélyes helyzetekből menekülő migránsokat és menekülteket segítő programoknak és társaságoknak.” Soros úr ezzel a „magasztos” tettével csak növeli Európa baját, a migráns megterhelést, kiteszi az európai kultúrát a pusztulásnak. Nem hinném, hogy egyoldalúan csak Putyint lehetne hibáztatni a közel és távol keleti bombázásokért, harcokért, pusztulásokért. Ez a legmocskosabb politika, ahol mindenki a másiknak ütögeti a labdát, a felelősség felvállalása nélkül. S ezt Soros még megtetézi azzal a farizeusi tettel, hogy ennyi pénzt dob be Európa megszállásába, ahelyett, hogy ott helyben tenne értük valamit. Nem vagyok külpolitikai szakértő, bár vélem, teljesen ők sem igazodnak ki abban, hogy itt mi megy. Véleményem szerint mi is csak a jéghegy csúcsát láthatjuk. Tudom, akár Putyin, akár Soros, egyik sem ártatlan elsőáldozó. Mégis, ha valaki mellett dönteni kellene, az Putyin lenne. Kórházi fertőzés A nép körében az a vélemény kezd kialakulni, ha korházba mész, vigyél be rózsafűzért, és szorgalmasan imádkozzál, hátha Isten megsegít és megmaradsz. Magam eddig ezt túlzásnak tartottam, mert sok rendes korházzal, sok lelkiismeretes orvossal is találkoztam, mindeddig nem panaszkodhatok. Viszont az alábbi hír megdöbbentő. [Forrás] „Korábban ismeretlen fertőzési mechanizmus okozta három beteg halálát májusban a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben.” Az emberi élet mulandó, véletlenül senki sem hal meg, mégis még jobban kialakult az emberekben a félelem, gyógyítsd inkább magadat, vagy csak addig engedd beavatkozni az orvost, míg biztosan tudod, baj nem lehet. Kár, hogy ez a nagy bizalomvesztés kezd kialakulni. Az idősebb orvosok még mindig toppon vannak, és a lelkiismeret is működik náluk. Sajnos ilyen és hasonló eseteket nem nehéz találni, amiből kettőt leírok: [Forrás] „Rutin infúziós kezelésre vittük be a kórházba az édesanyámat – kezdi a történetet egy hölgy, aki telefonon keresett meg. Életerős asszony volt, aznap is bevásárolt és elment a postára. A kórházban bélfertőzést kapott, amit nem diagnosztizáltak rendesen. Nem kapott megfelelő kezelést, így végül a kiszáradásba halt bele.” vagy „A fiam több egészségügyi problémától szenvedett, de dolgozott, és épp a munkahelyén lett rosszul – meséli egy édesanya. Már úgy tűnt, hogy meggyógyult, amikor elkapott egy fertőzést a kórházban. Nem tudták megmenteni, néhány nap alatt elhunyt. 38 éves volt.” Sok példával szolgálhatnék, de nincs értelme. Aminek lenne, az az, hogy mindenkinek, függetlenül attól, mennyit keres, teljes szívével, lelkével, tisztességével, tudásával kellene a munkáját végezni. Vonatkozik ez az orvosok mellett a papokra, a politikusokra, a tanárokra stb. A becsület nem pénz kérdése. Tudom, sok sebésszel, nőgyógyásszal elszaladt a ló, azt hiszik magukról, ők a fehérköpenyes istenek. Sajnos nagyon tévednek, műhiba pereik sokasodnak, s a gőgjük ebbe belejátszik. Az alázat nekik is kötelező lenne, de a betegnek is. A halottakat már nem lehet feltámasztani, de a következő halálokat meg kellene akadályozni. Balogh miniszter úrnak pedig menni kellene, már rég meneszteni kellett volna, nem ért az egészségügyhöz sem. A Népszabadság megszüntetése, átalakítása? Csupán egyfajta média elleni merénylet, a sajtószabadság megsértése ez az ügy? Megint egy ok, amiért a tömeget az utcára vigye az ellenzék? Nekem itt kellemetlen meglátásaim vannak. Kötelezhető-e egy tulajdonos veszteséges újság megtartására? Lapokból, TV-ből tudhatjuk, hogy a lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt. Miért adta el az MSZP a lapban való részesedést, ha ennyire fontos neki? Ugye nem azt képzelte, hogy más ingyen az ő szekerüket fogja tolni? Ha a szocialistáknak ez ennyire fontos, összefogással meg kellett volna venniük, korunkra aktualizálni, és a mai napig nyereségesen fenntartani. Ja, sok másra kell a pénz, megértem, de fontossági sorrendeket kell tudni állítani, másként nem megy. Ilyen egy ország is, az sem működhetne jól, ha össze-vissza kapkodás, koncepciótlanság lenne. Ha nem nyereséges egy lap, egy online felület, akkor el kellene gondolkozni, miért nem az? Mi lehet az ok: egy rossz újságíró gárda, amit nem hinnék; egy rossz politikai akarat, amit már nem díjaznak az olvasók, s így a népnek nem vonzó a téma, stílus; tán kihaltak a régi kommunisták. De lehet még sok más ok is, amiért nem megy a lap. Nos, ilyenkor nem csak tüntetni kell, hanem előre gondolva, összefogva nem eladni, hanem megmenteni a lapot, ha valóban ennyire fontos volt. Nekem ez a másik oldal. Azt elismerem, ha készakarva – gazdasági ok nélkül – tették volna a megszüntetést, az ronda, inkorrekt dolog lenne. Az is lehet, hogy egy jó apropó volt a veszteségesség ténye, hogy egy ellenzéki lap alól kihúzzák a szőnyeget. De mint említettem, ennek van egy másik gazdasági oldala is, s nem hinném, hogy kapitalista országokban lelki okok miatt növelnék milliárdokra a veszteséget. Ugyanakkor a mai nap, 10. 09-én ez olvasható a lap honlapján „A napokban zajlik a Mediaworks budapesti operációjának Budapest, Bécsi út 122-124. szám alatti, a Népszabadság-épületben újonnan kialakított és költségtakarékos székhelyre történő költözése, ahol több mint 400 munkahely került kialakításra.” Akkor lehet, mégsem annyira a sajtószabadság van veszélyben, hanem a gazdasági érdek, és megoldásokat keresnek? Legyünk optimisták. Olimpia Magyarországnak, Budapestnek Azt vélem, ha Róma volt annyira normális, és talpraesett női vezetője belátta, kiszámolta, anyagilag nem bírnák ki az olimpia megrendezésének terhét, akkor el kellene azon gondolkozni, hogy a magyarok, pontosabban Budapest még annyira sem bírná ki ezt a gigantomán vállalkozást. Népszavazás erről nem hinném, hogy lehetne, de jó lenne. Pedig meg kellene itt is hallgatni a nép szavát, hogy egy elfogult őrültségbe bemenjünk-e vagy ne, ha már ennyire nem bölcs, de nagyravágyó a kormányunk. Ebbe az olimpiásdiba több más ország belerokkant. Nekünk talán nem kellene. (Elég sok pénz megy el új munkahelyekre, rendőrök, katonák, határvadászok foglalkoztatására stb.) Szerintünk vissza kellene lépni. Ugyanis nagyon valószínű, hogy mi kapjuk meg, ami nagyon, nagyon nem lenne jó. Miért kell ilyen kiadásba belehajszolni hazánkat? Pável Márta 2016.10.10.