Vargáné/ Pável Márta

Kedves honfitársaim, amikor a piacokon, az utcán stb. találkozunk Önökkel, akkor mindig azt vágják oda: mindegyik párt egyforma, senkinek sem hisznek, mind becsapja Önöket. Nekünk is jogtalanul, bántóan azt mondják, hogy vagy ilyenek vagyunk, vagy ilyenek leszünk. Kérem, most nyissák ki a szemüket, fülüket, segítünk: alább látható lesz, kik azok, akikkel valóban vigyázniuk, gyanakodniuk kell, de ezek NEM MI VAGYUNK! Először is, hogy további meglepetések ne legyenek, minden pártalapítótól (vagy jelentős pozíciót betöltő funkcionáriustól) elkérném a diplomamunkáját, a doktori disszertációját stb., hogy mennyire igaz, mennyire hiteles a személye, és erről következtetni lehet, mennyire hitelesek a tervei is, valamint az is, hogy a tudása mennyire megalapozott vagy csak külföldi mintára (vagy befolyásolás alatti) szajkózott ötletei vannak. Mindez kellene, hogy a már előfordult anomáliákat megelőzzük. Alább olvashatják, kik azok, akik szinte naponta megjelennek és retúrjegyet vettek megint a politikába, holott eddig sem tettek semmi jót, csak egyre növekedett az eladósodásunk, és a bajaink száma. Idézem innen: http://www.hir24.hu/belfold/2013/03/06/partot-alapit-bokros-lajos/ A Horn-kormány egykori pénzügyminisztere volt MDF-esekkel alapít... A leendő pártról annyit mondott: kapitalizmusbarát politikát fognak vinni, nemzetközi példaképük a brit Konzervatív Párt lesz. Hangsúlyozva, hogy – tekintettel arra, hogy a párt még meg sem alakult – mindez egyelőre csak elmélet, "szeretnének egy szövetség részeként részesei lenni az Orbán-kormány leváltásának, ezen túl a jogállam visszaállításának és egy új politikai kultúra megteremtésének” .... Bokrosék pártja a sokadik újdonsült alakulat lesz a sorban az Orbán leváltására jelentkezők között. A sort Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója nyitotta még 2011-ben. Bajnai Gordon Együtt 2014-e március közepén jelenti be párttá alakulását. Kuncze Gábor Szabadelvű Polgári Egyesülete már jelezte: egyelőre nem gondolkodnak párttá alakulásban, de Orbán leváltását fontosnak tartják. Fodor Gábor a Magyar Liberális Párt élén indul harcba 2014-ben. Az LMP-ből kivált Párbeszéd Magyarországért tömörülés. MDF: alig vártam, hogy végük legyen, de megint megpiszkálták a parazsat, hiába, nehéz távol lenni a mézes bödöntől. Horn-kormány pénzügyminisztere MDF tagokkal...! Szuper. Remélem jó sokan lesznek a megtévesztettek, de akkor én is elköltözöm innen, mert ez már nekem is sok lenne. Kapitalizmusbarát politika, külföldi finanszírozók – vélhető – szószólója, védelmezője, szép (új?) világ... Nagyszerű, eddig se ment semmi, ami kintről jött, most csak növeljük a régi sikertelen dolgok újramelegítését. Tegyünk nyugodtan a nyugat kedvére, támogassuk a bankokat is, nehogy valaha is magunk dönthessünk saját sorsunkról. Minket, az AQP-t senki nem támogatja se külföldről, se belföldről (habár a belföldi támogatók megjelenését nagyon várjuk...), viszont mi senkinek sem vagyunk elkötelezve, mi senki külföldi (multi, pártokat megvevő partner) szekerét nem toljuk. A mi elképzeléseinknek nem feltétlen a nyugathoz szabott tankönyvszerűnek, hanem józan gazdasági megfontolások mentén a saját népünkhöz, hazánkhoz, gazdaságunkhoz alkalmazottan egyedinek kell lennie. Az sem igaz, amit az ATV-ben reggel Bokros úrtól hallottam, – igaz, nem tudom szó szerint idézni, de valami olyan volt – hogy ők az egyetlenek(???) akik az állami költségeket le akarják faragni, egyszerűbb államot akarnak, vagy valami ilyesmi hangzott el. Nos, ez nem igaz! A mi programunk 2012 november óta kint van a honlapunkon, ebben ezek a költséglefaragási törekveseink alapszinten jelen vannak. Ne beszéljünk olyat, ami nem létezik. Nem beszélve arról, hogy mi már bejegyezett párt vagyunk, és a bejegyzési procedúra 15 hónapig tartott. Gondolom, nekik menni fog 60 nap alatt is..! Ha ők „szeretnének egy szövetség részeként részesei lenni az Orbán-kormány leváltásának”, akkor szerintem ők is pontosan azt akarják, amit a frissen létrejött pártok sora – a cikk többi részében említettek –, csak más a nevük. Horn-kormány minisztere és Bajnai féle szövetség. Nem Orbán a főbaj, tudnék még legalább 20 féle gondot felsorolni. Itt csak személycseréről van szó, ez megszokott náluk, és nem a bajok igazi megoldásáról, az országunk élhetőbbé tételéről. Micsoda zavar ez? Nekem úgy tűnik, semmi nem érdekes, mindenki kedve szerint rombolhat, egy a fő, hogy ők tegyék sok pénzért. A nép, az istenadta nép reméljük, felébred, és látni fogja, mi megy itt. Ne minket gyanúsítgassanak, mert látható, kiket kellene. Szerintünk itt nincs vége, mert még a közeljövőben páran (akik eddig kiszorultak a hatalomból) jelzik, hogy kik akarják az Orbán Kormányt leváltani. Ez is jellemző, kormányozni akarnak realitások nélkül. Nekünk – mint frissen bejegyzett pártnak – megvan a belátásunk és a józanságunk az esélyek felmérésére (ami egy nagy erény a politikában), hogy mikor, mire vagyunk képesek, és meddig tudunk eljutni. Nem a hatalomvágynak kellene motivációnak lenni, hanem a reális gondolkozásnak. Ha megnézik a programunkat, akkor láthatják, a populista szövegek nélküli reális program ez; őszinte, de megvalósítható. Fő erényünk: mi még nem buktunk bele a kormányzásba, a pártoskodásba sem. Mi tudjuk, most maximum addig jutunk el, hogy ismerjenek bennünket, és felfigyeljenek arra, hogy mit is akarunk. Az látható, hogy pár párt reggelente riportok alatt a programunkból beszél, mintha a sajátja lenne, nem baj, meg van engedve, ezzel is használunk az országunknak. Abban reálisan nem reménykedünk, hogy 2014-ben parlamenti frakció leszünk – ehhez isteni csoda kellene, amiben hiszünk, mert vannak csodák, viszont nem várható el... (de utána kell, hogy az legyünk) –, ahhoz túl kevés a pénzünk, és túl korrektek vagyunk. Az AQP-ban nem táncolgatunk, nem ülünk lóra, sehol sem kóklerkedünk, nem futkosunk külföldre, senkinek sem fizetünk bulikat stb. Tudom, részben az ország lakói ezt szokták meg (sajnos), erre várnak, de mi nem tesszük! Ehhez, hogy ezt a magyar nép megértse, hogy hol az az érték, ami időálló, ahhoz még idő kell. Reméljük, sikerülni fog. Mi hiszünk a magyarokban, szeretjük a népünket, és reméljük, józanok lesznek, idővel lehetőséget adnak ennek a szép országnak a gyöngyszemmé tételében.

2013.04.11.