Varga Péterné AQP elnök 2015.09.22. Erős indítás után harmatgyenge folytatás a népvándorlás ügyében TEGYÜNK MÁR KONKRÉTUMOKAT, ÁLLÍTSUK MEG ŐKET! Az AQP szerint: Amit a kormányunk tett és javasolt, az hetekkel ezelőtt korrektnek tűnt, mára megvalósításában úgy tűnik, kissé szublimálódott. Ami ma megy, az a semmi a köbön, és a migránsok többen jönnek, mint valaha, rendőreink meg a törvény betartatása helyett portást játszanak, irányítják őket (ebben egy jó van, hogy nem maradnak itt…). Ezt tán abba kellene hagyni! Az EU tötyörészik, ötleteik csak az idegeinket borzolják, nem kellene velük együtt elsüllyedni! Megértem, nincs elég katona, rendőr, határőr sem, és nem tudunk ekkora tömeg elé ugrani, elsodornak, ha meg védekezünk, minden liberális hazaáruló ellenünk támad. Végre elfogadták az újabb törvényeket (honvédségi), talán reménykedhetünk az intenzív folytatásban, de kérdés, mennyire elég ez. Toborzást kellene tartani, nem szó szerint, de lelkileg éljék át, hogy menjen minden magyar „kapával, kaszával a határra”, ez a mi hazánk, védeni kell. Önkénteseket kellene toborozni! Mindenkivel meg kell értetni, mi továbbra is fenntartjuk, hogy jogunk van a hazánkhoz! Ez nem tűrhető tovább, hogy napi 5-10 000 körüli iskolázatlan, agresszív tömeg, ellenőrzés és az engedélyünk nélkül ömöljön a hazánkba. Kerítés és határőrség. Mi ezt már nyáron is leírtuk, a kerítés határőrség nélkül semmi, de fordítva is igaz, mert élő sorfal nem állhat időtlen időkig a kerítés helyett. A kettő együtt kell, de nagyon gyorsan! Látható, Röszkénél már kikerülik a kerítést. Tudjuk, ha végig lesz kerítés, akkor is kivágják, megtámadják, de akkor sokkal jobban el lehet ellenük járni. Ennek ellenére nem ez a végső megoldás, hanem amit most javasolnak, hogy a kiindulási pontokon teremtsenek olyan helyzetet, hogy ne jöjjenek. Félő, ez sokak érdekét sérti, így amíg nem oldódik meg (s félő, nem fog), addig nekünk ezt tenni kell! Javaslatunk: Mivel a magyar honvédséget sikeresen szétzúzták (most látható, nagy baj, hogy megtették), és hazánkban rengeteg ténfergő, céltalan fiatal van, akik kisebb nagyon bűntetteket követnek el, ezért módosítani kellene a Btk.-t, hogy lehessen csekélyebb bűntettnél, pl. kisebb lopás, testi sértés, gyorshajtás, futballhuligánkodás, stb. olyan büntetést kiszabni, ami nem felfüggesztett, és nem pár havi elzárás, hanem kötelező katonai szolgálat legyen egy évig, kiképzéssel, eltávozással stb., ahogyan régen! Ez alatt a piskótaság megszűntetésével ki kellene nevelni edzett, céltudatos hazafiakat.(Nagy feladat, jó tisztek, jó pedagógusok kellenek!) Ezek a fiatalok nem rosszak, csak elkényeztetett, céltalan, tanulatlan vagy csak neveletlen idősebb gyerekek. Nekik is esély lenne ez a jobb életre! Ez mindenkinek jó lenne! De lehetne más ezredben önkéntes fiatalokkal is ezt a kiképzést megtenni, lehetőséget adni arra is, hogy közben tisztnek is tanulhassanak! Ki kellene mondani: NE JÖJJÖN EURÓPA FELÉ TÖBB BEVÁNDORLÓ, NEM FOGADJUK ŐKET. A menekülteket igen, de ezek közül kb. 5 % az, aki valódi! Megdöbbentő az EU vaksága, tegnap is hallom, simán elfogadják, hogy jöjjenek a bevándorlók, csak az érdekli őket, hogyan osztják majd szét az általuk biztatott és részben generált (segély kapása stb.) népvándorlás tömegét. Az életben nem láttam még olyat, hogy a beömlő népvándorlókat (mert ők azok, ezek már rég nem menekültek!) még etetik, itatják, szállítják is, ez az én szememben, történelmi ismereteim birtokában nemzeti öngyilkosság! Szerintem normális emberek ilyet nem tesznek, ilyet nem hagynak, de a nemzetközi liberális sajtó, vezetés nagy nyomást gyakorol a józanész ellen. Ez szeretetlenség, önzés, végtelen felelőtlenség, és akkor szelíd voltam. Gondoljuk végig, ha én meghívok 500 embert ingyen vacsorára, majd rákapnak és jönnek 10 000-en, közlöm a rokonaimmal, szomszédaimmal, hogy mindenki (kötelezően) vegyen át belőlük? Mikor látják, hogy ebbe bele fognak fulladni, még ekkor sem mondják ki: elég, ne jöjjön több, nem férnek be! Ezt kellene legelőször kimondani! Nem az elosztásuk felett harcolni. Hazugság, hogy kellenek a migránsok. 80% teljesen iskolázatlan, nem elég eltartani azokat, akik jelenleg is az országokban vannak? Ennyi NEM KELL! Miért kell még százezrekkel megfejelni a szociális ellátó rendszereket az adóztatás kárára? Ez a leggyorsabban vezető út a gazdasági csőd felé! Ma hazánkban erősen vallásszabadság van! Ezt meg kell tartani. Lk 8,19-21 Odajöttek hozzá az anyja és testvérei, de nem juthattak hozzá a sokaság miatt. Szóltak neki: „Anyád és testvéreid kinn állnak, látni akarnak téged.” Ő azonban ezt felelte nekik: „Azok az én anyám és testvéreim, akik Isten igéjét hallgatják és megcselekszik.” Látható – minden félremagyarázás nélkül –, hogy Jézus Krisztus ki sem megy azokhoz, akik nem az Isten igéjét hallgatják, cselekszik. Akik most erőszakkal bejönnek, nemhogy nem testvéreink a cselekedetekben, hanem gyilkosaink, helyünket elfoglalók akarnak lenni, nézzék meg az elszórtan megjelenő nyilatkozataikat, buzdításaikat, hogy mohamedánná lesz minden. Ez erőszakos hittérítés – kigyúrt, edzett, telefonos, szinte egykorú férfiakkal –, mégpedig erőszakosan az, ezt fel kellene fogni, le kellene venni a nyálas, vakká tevő, liberális szemüveget! Kérem, innentől ne hivatkozzanak keresztény elvekre, nem szeretjük a hazugságot, Jézus Krisztus sose mondta, hogy hülyék legyünk, vagy hogy öngyilkosak és örvendezve engedjük magunkat megölni. (A kereszténynek szeretni kell, de nem ostobának lenni! Viszont Jézus az ördögtől megszállottból a disznókba, majd a vízbe fojtotta az ördögöt. Ezt miért nem idézik?) Jézus sose vallotta, hogy direkt fogadjunk be olyanokat, akit agresszívek, gyilkolnak és elveszik majd a szabad akaratunkat is! Ezek csődbe visznek minket. A féktelen agresszió látható – oka ismeretlen, hogy merik tenni… –, és ha majd olyan kedvük támad, vagy parancsot kapnak…, átvágják a torkunkat. A mi életünk nagyon fontos, nem ezért van! Nem érdekel, ki hogyan értelmezi, hogy politizálja át a vallásunkat, nem tudunk mást elfogadni. Magyar kormányunknak erősen a talpán kell állni – nem törődni a Gyurcsány félék össze-vissza beszédével, komolytalan népség – nekünk következetesen ki kell állni a keresztény hazánk védelméért. (Ez tegnap a parlamentben el is hangzott, rendben, de tegyék is meg!) Meg kellene velük értetni, (értelmileg, ha lehetne…), hogy ha valaki 1 literes edénybe 2 litert akar tölteni – lehetetlen, de –, tegye, viszont mi ettől abszolút zárkózzunk el, bármi áron is zárkózzunk el! Ez hova vezet? Most döntsük el, van-e jogunk a hazánkhoz, van-e még jogunk eldönteni, milyen jellegű országban éljünk, vagy az EU olyan csapongását kell végig szenvednünk, mint mikor a denevér világos terembe téved. Tegyünk hathatós lépéseket. Miért nem csapunk az asztalra? A fentiekben leírtakkal együtt további javaslataink:

  1. Jelentsük ki, ha hazánkkal szemben ilyen és nekünk ártó dolgokat vállal az EU, ránk ne nyomja, ha akarja, tegye, de nélkülünk. Ha nekik kellenek a migránsok – az ő dolguk –, DE nem használhatják hazánkat semmiféle tranzitra sem – micsoda pénz, szemetelés stb. jár ezzel –, vigyék át repülővel. Az AQP javasolja; ha nem rendezik ezt a problémát, sőt fenyegetőznek és erőszakoskodnak velünk, akkor lépjünk kik az EU-ból. Bocsássuk népszavazásra, borítékolom az eredményt! Látható, az EU-s országok egymás ellen és nem egymás mellett cselekszenek. Milyen szövetség ez? Igaz, a politikában nincsenek barátok, szeretet sem, de ennyire? Ha nem megy az, hogy akaratunk (a nép akarata) szerint vezethessük az országot, akkor – ismétlem – lebegtessük meg a kilépést! Nem kell parázni, mi jobban elleszünk nélkülük, főleg ha a népvándorlók non stop mennek be, nekünk már a szabad határátkelés öröme sem maradna meg. Ha mi kilépést kezdeményezünk, vagy 4-5 állam követni fogja, ezt meg végleg nem akarják, úgyhogy lehet, hogy előveszik a normálisabb gondolkodásukat, ami remélhetőleg még van.
  2. Nem lehet semmi szinten elfogadni a kvóta elosztását, ők hívták, ők adják alájuk a lovat, akkor szenvedjék el a következményeket is. Vannak nálunk legalább kb. 2 millióan olyanok, akiket még helyzetbe kellene hoznunk. Ez a lakosság 1/5-e, ehhez nem tudunk hozzávállalni egyet sem!
  3. Mi mindenütt reklámozzuk, tudassuk, ide pl. decembertől – remélhetőleg készen lesznek a kerítések – senki nem jön be, csak akit mi akarunk vagy hívunk.
Kívánunk sok igaz hazafit Magyarországnak!