Rizmayer Péter és Varga Péterné (Márta) Székesfehérvár, Balatonalmádi, Balatonfüred és Veszprém

foto1Országjárásunk következő állomása Székesfehérvár és Veszprém megye volt 2013. április 6-án. Résztvevők: Pável Márta, Németh Ádám, Ligeti Ágnes, K.-Promber Ágnes, Rizmayer Péter. Reggel 8 óra 30-kor kezdtünk a Fehérvári Televízió stúdiójában. Kicsit korábban odaértünk. Amíg vártuk a riporternőt, addig nagyon kedvesen odajött hozzánk, kávéval kínált Vakler Lajos, a TV szerkesztő-riportere. Akiről rögtön látszódott, hogy igazi, okos, úriember, aki még nagyon érzékeny is. Ott álltunk a médiacentrum nemrég átadott új épületében található Kocsis Balázs szobra előtt, amely egy kötéltáncost és egy szorgosan jegyzetelő figurát ábrázol. Mártával elkezdtek beszélgetni a műalkotásról, annak értelméről, és nagyon szép volt, ahogy más-más meglátásból indulva mindketten az egységben látás fontosságára jutottak el a beszélgetés végére. Nemsokára megjött Látrányi Viktória is, akivel az interjút korábban egyeztettük, operatőr kollégájával együtt. Néhány fényképfelvételt követően megindult az interjú. Nagyon kedvesek voltak. Úgy tűnt, hogy szimpatikusak vagyunk a számukra. Márta adott egy példányt ajándékba saját könyvéből. Kiderült, hogy van közös gyökér mindannyiunk életében, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Ezt követően elmentünk a piacra. Látszik, hogy város, mert az emberek kevésbé barátságosak, kevésbé befogadóak, mint vidéken. Ezt már tudtuk, hogy így lesz, osztottuk a magazinunkat, nem sok emberrel tudtunk elbeszélgetni, szombat reggel siettek/futottak. (Másként kell tenni, ezt beláttuk.) Innen mentünk tovább Balatonalmádiba, ahol kedvesebb emberek és egy kedvesebb piac várt minket. Itt V. Márta találkozott egy hölggyel, aki arra kérte, hogy vezesse el a hithez. Márta felajánlotta számára, hogy levelezzenek, illetve hívja fel telefonon. A pártokkal kapcsolatban is vitatkoztak az emberek. Érződik a szkepticizmus is, már alig-alig mernek hinni valakinek, de mégis, ha valaki gátlástalanul nagyon nagyot mond, azt majd – mint eddig is ... – elhiszik. foto2Almádi után V. Márta elvitt minket egy gyönyörű vidékre, Sajkodra. Nagyon felemelő volt. Olyan érzésem támadt, mintha szent helyen járnék. Közel fél órát töltöttünk itt, utána mentünk tovább Balatonfüredre, ahol 12 órára egyeztettünk Csorba Kata főszerkesztővel interjút. Szűk egy órával korábban értünk oda. Az emberek hasonlóan viszonyultak hozzánk, mint Székesfehérváron, vagy egy picivel jobban. Bán László riporterrel és Sági Tibor operatőrrel készült el a felvétel. Az interjút harangozás közben vették fel, pont délben, háttérben a templommal. Ideálisabb helyszínt és időpontot aligha találhattunk volna, (habár erősen fújt a szél és ilyen lett a felvétel is...). Nagyon kedvesek voltak, és mikor ezek a sorok íródnak, már az elkészült anyagot is láttuk a TV honlapján. Nagyon köszönjük! Korrektek voltak. Következő állomásunk Veszprém volt. Itt megszerveztünk egy sajtótájékoztatót a Mignon Kávézóban. Erre a Napló munkatársa jött el, aminek nagyon örültünk, sajnos más médium (bár volt, amelyik előre jelezte a szándékát) nem volt jelen. Szomorú tapasztalatunk volt (ismét), hogy a színes magazinunkat/szórólapokat volt olyan is, aki ellenségesen fogadta. (V.M.: Számomra megdöbbentő volt, hogy ingyenes színes magazint kézbe adva a férfi megkérdezi a nejét: - Anya elvehetem?(...) A válasz, üvöltve érkezett a – szerintem „papucs” – férjnek: – Már megmondtam, ne vegyél el minden sz.rt! Hát megvallom itt megkérdőjeleződött bennem, hogy valóban kell-e a szabadidőnket, pénzünket erre áldozni, hogy ilyen embereknek segítsünk, azzal, hogy élhetőbb Magyarországért fáradozunk? De Isten mást akar, Őt is bántották, sokan elutasították a földi élete során, miért lenne nekünk a feladatunk diadalmenet?) Amikor Veszprémbe készültem a média szervezésével, úgy éreztem, hogy ez az áttörés helyszíne lesz. Valóban az lett, de nem úgy, ahogy gondoltam. Itt tört a felszínre leginkább az a felismerés, hogy változtatnunk kell a „módszerünkön”, mert a szórólapokat valószínűsíthetően kevesen olvassák el, és hiába kezdeményezünk, kevés emberrel tudunk személyes kapcsolatot kialakítani a piacok látogatása során. Röviden, talán úgy összegezhetjük, hogy a két nagyszerű TV-s riport mellett keserű tanulópénzzel szolgált az országos körút. Változtatnunk kell, és változtatni is fogunk. A sas is a fájdalmakat felvállalva képes újjászületni.